Még januárban is pályázhatnak a kertészek
A Széchenyi 2020 keretében megjelent „Kertészet korszerűsítése – kertészeti gépbeszerzés támogatása” című (VP2-4.1.3.5-16 kódszámú) felhívás támogatási kérelmeinek beadási határideje 2017. január 6. napjára módosul, változnak továbbá az értékelési határnapok is.
Magáról a projektről tudni kell, hogy az Európai Unióval megkötött Partnerségi Megállapodásban a magyar kormány vállalja, hogy: a felhívás feltételeinek megfelelő projekteket egyéni projekt esetén maximum 10 millió forint, kollektív projekt esetén maximum 20 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesíti a rendelkezésre álló forrás erejéig; a támogatási előleggel kapcsolatos feltételeknek megfelelő támogatott projekteknek a megítélt támogatási összeg maximum 50 százalékának megfelelő előleget biztosít. A támogatási kérelmet benyújtó igénylők az együttműködés keretében vállalják, hogy: projektjük megvalósításával hozzájárulnak a kertészeti ágazat termelési potenciáljának és versenyképességének javításához; a vállalkozáson belüli foglalkoztatotti létszámot az üzleti tervben bemutatott módon fenntartják; a kapott támogatáson felül önerőből finanszírozzák a projektet. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Megjelent az agrárágazati civil szervezeteket támogató pályázat 2025. évi felhívása
Az Agrárminisztérium 2025-ben is segítséget kíván nyújtani az agrárágazati civil…
Tovább olvasom >Tavaszi átalakulás az állami támogatások egy fontos rendszerében: így változhatnak a szabályok
Jelentős változáson mehet keresztül idén tavasszal az egyedi kormánydöntés alapján…
Tovább olvasom >A hazai innovációk levédésére vissza nem térítendő támogatásra lehet pályázni
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén…
Tovább olvasom >További cikkeink
Áprilisban enyhén nőtt a GKI konjunktúra indexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett –…
Tovább olvasom >Fejenként 62 kg ételt pazarolunk el évente
Egyre égetőbb problémát jelent az élelmiszer-hulladék és a túlfogyasztás: a…
Tovább olvasom >A gazdálkodókban bíznak a legjobban
Az EIT Food Consumer Observatory legfrissebb, 2024-es Food Trust Reportja…
Tovább olvasom >