Még EU-s jog érvényes Angliában
Amíg az Egyesült Királyság az EU tagja, tiszteletben kell tartania az Unió jogrendszerét – erről tárgyaltak az Európai Bizottságban március elején.
Sokan azt is hangoztatták, hogy az uniós polgárok nem lehetnek alku tárgyai. A vitában többen elmondták, hogy az Egyesült Királyságban élő mintegy 3,1 millió uniós állampolgár a tavaly júniusi népszavazás után bizonytalan helyzetbe került. Ezeknek az embereknek a szabad mozgáshoz való uniós alapjogát a kilépés befejezéséig biztosítani kell, a szerzett jogaikat pedig ezután is garantálni kell. A vita során a más tagállamokban élő brit állampolgárok kálváriája is szóba került. Vera Jourova uniós biztos szerint az uniós polgárok tisztességes bánásmódot és biztonságot érdemelnek. Jávor Benedek (Zöldek, PM) képviselő kiemelte:
– A Brexit-tárgyalások során az Uniónak ki kell állnia azért a 2,3 millió ott élő uniós állampolgárért, köztük több százezer magyarért, akiknek a szabad mozgáshoz és munkavállaláshoz való joga a brit intézkedések során sérülhet. Az Uniónak egyértelművé kell tennie, hogy Nagy-Britannia a tárgyalások lezárultáig az EU teljes jogú tagja, tiszteletben kell hogy tartsa ezeket a jogokat.
Kapcsolódó cikkeink
Műanyag csomagolási hulladék az EU-ban: 35,3 kg/fő
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így készülhetnek fel a magyar cégek az új kereskedelmi világrendre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
