Még a balatoni szezon előtt be kellene vezetni a rekreációs kártyát

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 03. 10. 12:34

A Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Szövetsége Somogy Megyei Érdekképviselete az illetékes tárcákhoz fordult, és országgyűlési képviselői segítséget kért, hogy kiderítse: miként válhatnak újabb jelentkezők üdülési csekk elfogadó hellyé, illetve mikortól és milyen feltételekkel vezetik be a rekreációs kártyát.

Kertész Rezső elmondta, a Nemzetgazdasági, valamint a Nemzeti Erőforrás Minisztériumtól várnak választ arra, lesz-e lehetőség növelni az üdülési csekk elfogadóhelyek számát. Emlékeztetett, ebben a kérdésben lassan két éve nincs előremozdulás, pedig egyre többen szeretnének élni a lehetőséggel. Egyelőre a munkáltatók a korábbiakhoz hasonlóan igényelhetnek és juthatnak hozzá az üdülési csekkekhez. Így továbbra is óriási előnyt élveznek azok a vendéglátó helyek, amelyek már elfogadóhelyekké váltak. Versenyhátrányba szorulnak viszont azok, akik későn ébredtek, mert 2009 nyarától kezdve leállt a folyamat, és nem tudtak újabbak csatlakozni a rendszerhez. Azok a balatoni vendéglátók, amelyek már korábban elfogadóhelyekké váltak, forgalmuk felét harmadát üdülési csekkekből realizálják.

„Elfogadhatatlan, hogy a balatoni vendéglátóhelyek egy része már az előszezoni nyitásra készül, megtéve kiajánlásait, és még mindig semmiféle tájékoztatást nem kapott arról, miként válhatnak újabb egységek elfogadóhelyekké, illetve mikortól és milyen feltételekkel vezetik be a rekreációs kártyát” – fogalmazott Kertész Rezső. Hozzátette, a KISOSZ a sajtóból értesült arról, hogy csak hónapok múlva tervezik a kártya bevezetését, így túl késő lesz a vidéki és balatoni vendéglátósok számára ahhoz, hogy az idei szezonban élni tudjanak a lehetőséggel.

Az érdekképviseleti szervezet szorgalmazza, hogy a kormányzat és a KISOSZ között gyorsuljon fel az egyeztetés. A KISOSZ az érintett minisztériumok felé már jelezte igényeit, amelynek támogatására és képviseletére felkért több országgyűlési képviselőt is, egyebek közt Gelencsér Attilát (Fidesz), a Somogy megyei közgyűlés elnökét, aki már korábban is képviselte a somogyi kereskedelmi és vendéglátó vállalkozók érdekeit – írja a hirszerzo.hu.

Kapcsolódó cikkeink