Medúzahamisítókra csapott le a kínai rendőrség
Medúzahamisítókat fogott el a rendőrség Kelet-Kínában, miután már mintegy 10 tonna mesterségesen előállított csemegét értékesíthettek a piacon – jelentette szerdán rendőrségi forrásokra hivatkozva a helyi média.
Az állatvilág legegyszerűbbnek tartott képviselőire megtévesztésig hasonlító, de ízben már kevésbé rokon álmedúzákat vegyszerekből állították elő két üzemben, Csöcsiang, illetve Csiangszu tartományban. Az ellenőrzések során kiderült, hogy feltűnően sok bennük az alumínium.
A gyártók évente több mint 170 ezer jüan (7,2 millió forint) nyereségre tettek szert, minthogy az elsősorban szeletelve, különböző öntetettekkel salátákhoz használt termékük keresett volt az ínyenceket kiszolgáló keleti és déli partvidéki éttermekben. A medúzát e vidékeken elsősorban íze és kollagéntartalma miatt kedvelik.
A nyomozást vezető, Hucsou városi rendőrség először egy Jüan családnevű férfi vállalkozásán ütött rajta, miután felmerült a gyanú, hogy a termelői piacon kínált áru nem eredeti. Végül ez a férfi vezette nyomra a hatóságokat, és mutatta meg a szomszédos tartomány Csangcsou városában működtetett – a sajátjánál nagyobb – üzemet.
Az is kiderült, hogy Jüant ennek az üzemnek a tulajdonosa tanította meg a hamis medúza elkészítésének „művészi tudományára”. „Csia mester” a rendőröknek is elárult annyit, hogy három vegyszerből: alginsavból, timsóból és kalcium-kloridból kotyvasztotta a terméket.
A rendőrség laboratóriumában a hamis medúzákban kilogrammonként 800 milligramm alumíniumot mutattak ki, ami az országos egészségügyi határérték nyolcszorosa. Mint mondták, ez a mennyiség veszélyes lehet a csontokra, károsíthatja az idegeket, memóriavart idézhet elő.
A két férfit és a kereskedelemben, az áru terítésében részt vevő tettestársaikat őrizetbe vették.
A beszámolók szerint az eset arra is rávilágít, hogy a kereslettel nincs összhangban a kínálat. Megemlítik, hogy a csöcsiangi medúzafarmok gazdáinak fél kilogramm medúza kitenyésztéséhez 40 napra van szükségük.
Hucsouban nem ez volt az első ilyen eset, 2014 novemberében már hárman lebuktak hamis medúzákkal. 2013-ban a közép-kínai Hunan tartományban fogtak el egy bűnbandát, amely 40 tonnát értékesített a mesterségesen előállított állatokból. A banda vezetőjét hat hónapi börtönre ítélték. (MTI, Trebitsch Péter)
Kapcsolódó cikkeink
Újabb lépést fontolgat a Diageo Kínában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kína versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Trip.com ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: a magyar agrárszakképzés 21. századi tudást ad a fiatalok kezébe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átalakíthatja a mezőgazdasági munkaerőpiacot a növényi étrendre való átállás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: novemberben az előző év azonos időszakához mérten 5,4, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal visszaesett az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


