Médiatanács: óránként nyolc márka jelenik meg a két nagy kereskedelmi csatornán
A két nagy országos kereskedelmi televízió nézőinek óránként átlagosan nyolc márkanév vált beazonosíthatóvá a műsorokból 2015 első félévében; az RTL Klubnál 8,5, a TV2-nél 7,4 volt ez a szám – áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának honlapján publikált kutatási összegzésében.
A kutatás során 54 műsorszám 5138 adásában 16 251 termékmegjelenítést azonosítottak be; az RTL Klubnál 1063, a TV2-nél pedig 1094 márka jelent meg, előbbinél 9053, utóbbinál 7198 alkalommal. E hat hónap alatt a kutatók 1864 márkát azonosítottak be a műsorokban, de ezek csaknem harminc százaléka csupán egyetlen alkalommal volt látható a képernyőn, míg 41 márka 100-200 alkalommal jelent meg, ennél nagyobb számban pedig hét brandet lehetett látni.
Az összegzés szerint 770 hirdető csak az RTL Klub, 801 pedig kizárólag a TV2 műsoraiban tűnt fel, míg 293 márka mindkét vezető televízióban megjelent. A leggyakrabban megjelenő termékosztály mindkét adó esetében a személygépkocsiké volt, ezt követték az egyéb szolgáltatások, a harmadik helyre az RTL Klubnál a férfi-nő ruházat, a TV2-nél a kávé futott be.
A vizsgálat során összesen 694 megjelenési formát azonosítottak, ezek közül a leggyakoribbnak a feliratozás (3064 eset) számított, mellette kiemelkedett a márka szóbeli említése (1303), az autókon feltűnő feliratok – például márkajelzés formájában – (1170), vagy a ruházaton (1165) és az adott termék csomagolásán (433) észlelhető azonosító jelzések.
Az adatsorból kiderül, a TV2 a versenytársánál kisebb számban, de arányaiban nagyobb mértékben él az aktív megjelenítés lehetőségével, vagyis azzal, hogy a szereplők használják, viselik, fogyasztják vagy a beszélgetéseik során megemlítik a terméket; a 6782 tényleges termékmegjelenés közül 4103 esett az RTL Klubra, 2679 a TV2-re, ugyanakkor az aktív megjelenések ezen belül 77,7, illetve 82,5 százalék volt.
A termékmegjelenítésre figyelmeztető felirat „biztos, ami biztos”-elv szerinti alkalmazásával nem hagytak fel a médiaszolgáltatók, hiszen az RTL Klubnál 41 százalékot, a TV2-nél pedig 19 százalékot tett ki a feleslegesen (de nem törvénysértően) feliratozott produkciók aránya – állapították meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Otthon főz a magyar fiatal – nem trendi a gyorsétterem
A magyar fiatalok többsége ritkán vagy egyáltalán nem jár gyorsétterembe,…
Tovább olvasom >Hamburgerkép 2025 – így esznek hamburgert a magyarok
Magyarország kedvence egyértelműen a marhahúsos hamburger, lehetőleg sok sajttal, baconnel,…
Tovább olvasom >Corvinus-kutatás: Nők vezetik a fenntarthatóbb gazdaságokat
Jobban optimalizálják az erőforrásokat, ökohatékonyabbak a nők által vezetett mezőgazdasági…
Tovább olvasom >További cikkeink
Augusztus végéig meghosszabbítják az élelmiszerek árréscsökkentését
Nagy István agrárminiszter a saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy a…
Tovább olvasom >Szigorodnak a húskészítményekre vonatkozó szabályok – új fogalom is bekerül a rendeletbe
Újabb, a hazai élelmiszerszabályozást érintő módosítási tervezet jelent meg: az…
Tovább olvasom >EUDR országértékelések – avagy melyek az erdőirtás szempontjából kockázatos országok
Az Európai Bizottság május 23-án közzétette az EUDR (erdőírtás mentes…
Tovább olvasom >