Médiatanács: egyre többször ismételik a reklámokat a csatornák

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 03. 23. 11:30

Folytatódik a korábban megfigyelt tendencia, miszerint egyre kevesebb reklámot, egyre többször ismételnek a csatornák – derül ki a médiatanács 2017 második félévében közzétett, új reklámszpotokról szóló vizsgálatából.

Az NMHH pénteki közleménye szerint az összefoglaló 34 televízió műsorkínálatát elemezte, amelyekben összesen 2602 új reklám 1,2 millió alkalommal került képernyőre, szemben a 2016 hasonló időszakában mért 2656 szpot egymillió megjelenésével.
A legtöbb új reklámfilmet – mint 2014 óta a második félévben mindig – novemberben mutatták be.
Az öt másodperces szpotok arányának korábban megfigyelt csökkenése megállt, és a fél évben enyhén emelkedett a számuk. Míg a 2013-as 10,5 százalékos arányuk 2016-ra 1,8 százalékra csökkent, tavaly ez a szám 2,7 százalékra emelkedett. Az elemzett reklámok 59,8 százalékban szolgáltatásokat, 37,4 százalékban pedig termékeket népszerűsítettek, a leggyakoribb hirdetők a kereskedelmi (37,4 százalék) és a szabadidő- (14,7 százalék) szektorok voltak.
A kifejezetten kiskorúaknak készített reklámok aránya 5,3 százalék, amely úgy tudta meghaladni a 2016-os 5 százalékot, hogy 2017 második felében az M2 a gyerekprogram ideje alatt (este 8 óráig) reklámmentes volt.
Erős a visszaesés – 8,4 százalékról 5,2 százalékra – a közismert személyeket felvonultató reklámok arányában. A korábbiaktól eltérően már nem a média és a filmes szakma, hanem a sport delegálta a legtöbb híres szereplőt – tették hozzá. (MTI)

 

Kapcsolódó cikkeink