MBH Bank elemzés: Folytatódott a foglalkoztatottság csökkenése
Decemberben a KSH által közölt egyhavi munkanélküliségi ráta 4,3%-os volt, ami elmarad az általunk várt 4,6%-os értéktől és a Bloomberg konszenzustól. Novemberben még 4,5%-os rátát láthattunk. Decemberben a munkanélküliek száma egy év alatt alig változott, míg az előző hónaphoz képest 11 ezer fő felett csökkent. Ugyanakkor látható, hogy a gazdaságilag nem aktívak száma is 9 ezer fő felett emelkedett, tehát a munkanélküliek jelentős hányada az év utolsó hónapjában már kikerült az aktív munkaerőpiacról, nem is keresett munkát. Így elmondható, hogy összességében csak statisztikai értelemben látható javulás a munkanélküliség esetében.
Decemberben folytatódott a foglalkoztatottság csökkenése: a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében a foglalkoztatottak száma 4 millió 678,2 ezer fő volt decemberben, ami havi szinten 800 fős csökkenést jelent, míg éves összehasonlításban 16 ezer fős a csökkenés. A gazdaságilag aktívak száma érdemben visszaesett: az egy évvel ezelőttihez képest több, mint 19 ezer fővel, az egy hónappal ezelőttihez képest pedig 12 ezer fővel, 4 millió 888 ezerre.
A háromhavi adatokban 0,3 százalékponttal 4,4%-ra mérséklődött a munkanélküliségi ráta, ami megegyezik az egy évvel korábbi értékkel. A 2024. október–decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 évesek körében 4 millió 688,9 ezer fő volt, ami 24 ezer fővel múlja alul az egy évvel korábbi értéket, és 2,4 ezer fős csökkenés az egy hónappal ezelőtti háromhavi értékhez képest. A munkanélküliek száma 1,6 ezer fővel csökkent egy év alatt, és a megelőző háromhavi adathoz képest mintegy 15 ezer fővel mérséklődött. Az aktivitási ráta egy év alatt 0,1 százalékponttal, míg az egy hónappal ezelőttihez képest 0,2 százalékponttal mérséklődött.
A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásai alapján december végén a regisztrált álláskeresők száma 220,8 ezer fő volt, ami 1,8 százalékpontos mérséklődést mutat az egy évvel korábbihoz képest. Az adat havi alapon is ugyanilyen mértékben csökkent.
Kilátások
A decemberi adatok vegyes munkaerőpiaci helyzetet mutattak, de érdemi javulásról nem beszélhetünk. A foglalkoztatás tovább csökkent, a munkanélküliek száma mérséklődött. Ez a gazdaság gyengélkedésével párhuzamosan nem annyira meglepő. A következő hónapokban a szokásos szezonális minta és az aktuálisan gyenge konjunkturális helyzet miatt a munkanélküliségi ráta további néhány tized százalékpontos emelkedése várható. Jelen helyzetben azonban talán még fontosabb kérdés, hogy az elmúlt hónapokban látott csökkenés a foglalkoztatásban milyen mértékben folytatódhat a következő hónapokban. A szezonális minta alapján még további, akár több tízezer fős csökkenés sem lenne meglepő, azonban mivel az elmúlt hónapokban már érdemi csökkenést láttunk, ezért kérdés, hogy ez a visszaesés mennyire tudható be a szokásos szezonalitásnak, vagy mennyire része egy negatív trendnek. A következő hónapok tehát fontosak lesznek a foglalkoztatottság szempontjából.
Az idei évben azonban összességében fokozatosan magára találhat a gazdaság, amit némi késéssel követhet a munkaerőpiac is. Ennek megfelelően 2025 végére a jelenleg látható munkanélküliségi rátánál alacsonyabb értékek várhatóak, ugyanakkor az év egészét tekintve 2025-ben az átlagos munkanélküliségi rátában csökkenés egyre kevésbé prognosztizálható.
Készítették:
Balog-Béki Márta, szenior tőkepiaci elemző (Balog-Beki.Marta@mbhbank.hu)
Árokszállási Zoltán, Elemzési Centrum igazgató (Arokszallasi.Zoltan@mbhbank.hu)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: biztonságban érzik magukat a dolgozó fiatalok
Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően…
Tovább olvasom >Rugalmas munkakörülmények és a 600-800 ezer forintos kezdőbér a fiatal diplomások elvárása
A friss diplomásoknak a munkaadókkal szembeni legfontosabb igénye a rugalmasság…
Tovább olvasom >Egy hónap alatt több mint kétezren igényelték a munkáshitelt
Egyre népszerűbb a munkáshitel: a bevezetése óta eltelt csaknem egy…
Tovább olvasom >További cikkeink
Káosz, döntésképtelenség és bizonytalanság – ezért késik a Mere magyarországi nyitása
Több mint fél éve késik az orosz Mere diszkontlánc első…
Tovább olvasom >FAO: Mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója januárban
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az élelmiszer-alapanyagok…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar jövője a fiatalok kezében van
Az élelmiszerbiztonság és -minőség nem csupán az agrárium, hanem a…
Tovább olvasom >