Matolcsy: Új irányt vettünk 2020-ban
A jegybank elnöke szerint 2020 sorsfordító évnek tekinthető – olvasható a hvg.hu-n.
“1956-ban a magyar forradalom egy pillanatra megállította a szovjet diktatúrákat Európában. (…) 2020 hasonlóan sorsfordító év, amikor a koronavírus szinte leállította a világot” – fogalmaz a növekedés.hu-n megjelent írásában Matolcsy György.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint “az egyéni szabadságunkat a karantén, a távolságtartás, a maszkviselés olyan mértékben korlátozták, amit békeidőben el sem tudtunk volna képzelni”. Ugyanakkor szerinte „most sem jön el azonnal az új, biztonságos szabadság világa”.
Matolcsy György szerint néhány döntő változás már most látszik. Ilyen például, hogy felértékelődik a biztonság, leértékelődik a szabadosság, a túlhajtott individualizmus és a „nekem mindent szabad, mert megtehetem” mintája.
Matolcsy szerint a járvány megmutatta, hogy a közösségek képesek megerősödni, de közben “felértékelődik a védelmet nyújtó állam, és elterjed a közösségi önszabályozás” is.
Felértékelődik általában a munka, ezen belül a biztonságos munkahely, a pénzügyi tartalék és a biztonságos befektetés. Újból kiderült, hogy az anyagi biztonság nélkülözhetetlen a teljes biztonsághoz.”
A jegybank elnöke úgy folytatja, a vírus hatására visszanyeri és elnyeri régi értelmét az „otthonom, a váram” eredeti angol felfogása, míg a tágas, kertes és digitalizált otthon a legfontosabb családi céllá válik. (hvg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
MNB-díjat kapott a K&H Biztosító zöld pénzügyekben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A februári inflációs adat háttérbe szorul a kialakult piaci helyzetben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A MNB megújította hitelintézeti zöld ajánlását
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már minden huszadik azonnali fizetés a qvik rendszerén keresztül fut
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Zabalapú „feta” nyerte a német Lidl és a ProVeg „sajtinnovációs” versenyét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

