Mastercard: 3 év alatt másfélszeresére nőtt a Valentin-napi költések összértéke Magyarországon

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 02. 14. 11:27

A Valentin-napi költések 17 %-kal, az azt megelőző készülődés alatti vásárlások összege pedig több mint 30 %-kal növekedett az elmúlt három évben – állítja a Mastercard egy 53 ország adatait feldolgozó tanulmány alapján.

A Mastercard adatai azt is mutatják, hogy a hagyományosabb Valentin-napi ajándékokkal szemben – mint például a virág vagy az ékszer – a legtöbb vizsgált országban mára egyre népszerűbb meglepetések az élmények. A hotelfoglalások összértéke például 22 %-kal nőtt, repülőjegyre pedig összességében 13 %-kal költünk többet ebben az időszakban (a vizsgált 53 országban összesen 2,2 milliárd dollár értékben). A Valentin-napi éttermi költések összértéke 16 %-kal nőtt az elmúlt 3 évben, 2019-re elérve a 3,4 milliárd dollárt. Ezzel szemben a hagyományos ajándékokra fordított összeg növekedése lassul, az utóbbi három évben csupán 4% volt.

Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója elmondta: “Magyarországon azt látjuk, hogy számottevően az utóbbi néhány évben indult be a Valentin-napi vásárlás: az elmúlt 3 évben összesen 48%-kal nőtt a vásárlások összértéke. Tavaly február 14-ét megelőzően a magyarok 33 százalékkal költöttek többet ékszerre, mint 2017-ben, de a virágboltokban volt igazán megdöbbentő a növekedés: 163 %. Tudjuk, hogy a magyarok szeretnek terített asztalnál ünnepelni: 2019-ben közel 3,5 milliárd forintot fizettünk ki éttermekben Valentin-nap környékén, ami 82 %-os növekedést jelent az elmúlt három év során.”

Mindent összevetve Magyarországon egyre többet áldozunk a kedvesünkre Valentin-nap alkalmából. Tavaly közel 12 milliárd forintot költöttünk el, ez 2,4 millió szerelmessel számolva átlagosan 4,800 forintot jelent fejenként.

Az internetes vásárlás térnyerése Valentin-nap körül is megfigyelhető. Az elmúlt három évben az online tranzakciók száma 57 %-kal nőtt, míg a hagyományos üzletekben az egyérintéses fizetés tarol: 175 %-os növekedést ért el 3 év alatt. A Mastercard adatai kimutatták, hogy a Valentin-nap megtervezése is egyre tudatosabbá válik. A vásárlások jellemző időpontja minden eddiginél korábbra került, az utolsó pillanatos tranzakciók száma pedig visszaesett. 2019-ben február 11-én vásároltak a legtöbbet, míg 2018-ban még február 12-én tetőzött a készülődés, 2017-ben pedig a legtöbben még az utolsó napon, február 13-án vásároltak meglepetést. Érdekesség, hogy míg világviszonylatban tehát egyre korábbi időpontra esnek a Valentin-nappal kapcsolatos vásárlások, a magyarok továbbra is az utolsó utáni pillanatra tartogatták a vásárlást: a többség 2019-ben február 15-én gondoskodott az ajándékról.

 

Kapcsolódó cikkeink