Mások vittek rossz utakra…
Október végén először fordult elő, hogy az üdítőital-gyártók hivatalosan is visszautasították a vádat, miszerint a cukros szénsavas üdítőitalok nagyba felelősek az amerikai (és jó néhány európai ország) népességének kóros elhízásáért.Muhtar Kent, a Coca Cola Co. júliusban kinevezett vezérigazgatója az InterBev 2008 konferencián szólította fel összefogásra az ipar érintett szereplőit, és kijelentette: az elhízás nem múlhat egyedül üdítőitalokon, gyorséttermi fogásokon vagy éppen csokoládén, fagylalton, mint ahogy a sok számítógép előtt ülésen sem; az igazi ok az amerikai-ak életmódja. Az „egészségérdekelt” lobbi gyors válasza szerint Kent homokba dugja a fejét, ha a cukros üdítőitalok és az elhízás összefüggéseit tagadja.
Mint ismeretes, gyakran az elhízás mint népbetegség megszüntetésének érdekében hozott, néha abszurdnak nevezhető törvények és előírások is befolyásolják az élelmiszer- és vendéglátóipar helyzetét, lehetőségeit. Nyilvánvalóan az egészségtrendeknek is nagy szerepe volt abban, hogy – először a „történelem” során – az előrejelzések szerint idén közel három százalékkal esik vissza az USA-ban a szénsavas üdítőitalok forgalma. Pedig az is tény, hogy az elmúlt 10 év során ezeknek a termékeknek a kalóriatartalma 25 százalékkal csökkent…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Drágul a strandbüfé: már 4289 forint az átlagos „strandkombó” ára a Balatonnál
Mennyibe kerül egy lángos a Balatonnál? 2025 nyarára tovább nőttek…
Tovább olvasom >Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >