Másodszor is Superbrands-díjas az ALDI
A rangos kitüntetést a márkaerő, az ismertség, a megbecsültség és a tradíció tekintetében legerősebbnek bizonyuló fogyasztói márkák nyerhetik el.
Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. nagyon büszke arra, hogy immár másodszor nyerte el a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága által odaítélt Superbrands díjat.
A Superbrands program idén tizenkettedik alkalommal díjazta a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkákat. 2014 után az ALDI idén ismét a díjazottak között szerepel.
„Két évvel ezelőtt is nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy az ALDI bekerült a legnépszerűbb márkák közé hazánkban, az pedig, hogy idén ismét elnyertük ezt az elismerést, külön öröm számunkra. Mindig nagyon jó érzés, mikor elismerik a munkánkat, főleg, ha azt egy ilyen nívós díjjal teszik. Az ALDI Magyarország számára kiemelten fontos, hogy vásárlóinak minden esetben magas minőségű termékeket nyújtson, ezt az elköteleződésünket pedig a Superbrands védjegy elnyerésével és használatával még inkább erősíteni tudjuk” – mondta Székács Tibor, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. ügyvezető igazgatója.
Az ALDI-ról Az ALDI a diszkont filozófia megalkotójaként a lehető legkedvezőbb áron biztosítja kiváló minőségű termékeit vásárlói számára. Az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. 2008-ban nyitotta meg hálózatának első áruházát Magyarországon. Jelenleg több mint 2000 magyar munkavállalót foglalkoztat és 111 áruházból álló országos hálózattá bővült. Az ALDI Magyarországról bővebb információ a www.aldi.hu weboldalon található.
Kapcsolódó cikkeink
Ünnepek előtti bevásárlás akár féláron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >399 forintos kenyérlángos, 450 forintos forralt bor: saját belvárosi karácsonyi vásárt nyit az ALDI
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bővíti közös elektromosautó-töltőhálózatát az ALDI és az E.ON Drive Infrastructure Hungary
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Karácsonyi sokk a kereskedelemben: most először fizethetünk kevesebb helyen bankkártyával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az élelmiszerláncok többsége nyitva tart december 24-én délig
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

