Másfél millió vendéget vonzott a Torkos csütörtök akció tíz év alatt
A torkos csütörtökökön országszerte csaknem másfél millióan tértek be a részt vevő éttermek valamelyikébe az elmúlt tíz évben, mióta az akció elindult – mondta Lipcsey György Imre, a szervező Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgató-helyettese a jubileumi rendezvényen csütörtökön
A néphagyományra épülő gasztronómiai akciót a vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján szervezték meg idén is. Országszerte 610 étterem vesz részt.
Lipcsey György Imre elmondta: a hamvazószerdát követő napra szervezett rendezvényhez csatlakozott éttermeknek azt kellett vállalniuk, hogy az étel- és italfogyasztásra egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak vendégeiknek. Az elmúlt 10 évben több mint 9000 étterem csatlakozott az akcióhoz, idén az MT Zrt. külképviseleti hálózata is részt vett a magyar gasztronómia határon túli népszerűsítésében. Hozzátette: a rendezvénysorozat eredeti célja mellett keresletet élénkít olyan holtszezoni időszakban, amikor a vendéglátóhelyek többségében alacsony a forgalom. Az agrármarketing és a turizmusmarketing területek együttműködésével valósult meg a kezdeményezés, idén ebből az alkalomból az Agrármarketing Centrum új facebook-oldala is elindult – ismertette.
Az országos akció eredményei közé sorolta Lipcsey György Imre azt is, hogy nincs még egy olyan nap az évben, amikor ennyit beszélnének a vendéglátóiparról, mint torkos csütörtökön, amit 2016-tól továbbfejlesztenek.
Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke az akció sikerét értékelve arról beszélt, hogy a program az MT Zrt. időtálló terméke, amely a magyar gasztronómiát és éttermeket népszerűsíti. A vendégek egységesen a számla végösszegéből kapják meg az 50 százalékos kedvezményt. A torkos csütörtök nem a profitról szól, hanem a vendéglátás társadalmi felelősségvállalásának egyik eleme – fogalmazott Niklai Ákos. Hozzátette: a szakma a marketinggel együtt csinál kedvet az étterembe járáshoz, a csatlakozó éttermek 80 százaléka vidéki. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Bezár a Michelin által ajánlott Laurel Étterem Budapesten
Öt év működés után bezár a Laurel Budapest, a Michelin…
Tovább olvasom >Ötven új hely a Magyar Konyha Balaton 2024 Gasztrokalauzában
Mintegy háromszáz étterem, strandbisztró, kávézó, lángosozó és cukrászda, köztük ötven…
Tovább olvasom >Ennyibe kerül most egy menüsor az ország legjobb vidéki éttermeiben
Az ország legjobb vidéki éttermeinek listája változatos kulináris élményeket kínál,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >