Másfél ezer kutyus találhat szerető gazdára a PEDIGREE® Örökbefogadási Programmal

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 05. 12. 00:00

Magyarország egyik legnagyobb állateledel gyártó és forgalmazó vállalata, a MARS Magyarország idén folytatja a Pedigree® Örökbefogadási Programot, melynek célja a menhelyen élő kutyák sorsának javítása és a társadalmi tudatformálás.

A kampány anyagi alapja Pedigree® termékek értékesítéséből 2010. június 1. és november 30. között befolyt összeg, de minimum a cég által garantált 10.000.000 forint. Ha azonban több gyűlik össze, a garantált tízmillió feletti részt egyenlően osztják el az idei 5 nyertes menhely között.  A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy a honlap (http://pedigreeorokbefogadas.hu/) segítségével eddig mintegy másfél ezer kutya talált gazdára, és a Magyarországon bejegyzett menhelyek több mint 70%-a megtalálható az oldalon. Idén két téma kap kiemelt hangsúlyt: a virtuális örökbefogadás és az örökbefogadott kutyák beilleszkedése új környezetükbe. A kampány nagykövete idén is Hegyi Barbara színművésznő, aki 2009-ben a kampány keretében maga is örökbefogadott egy komondort. A gazdátlan ebek helyzetének javítását célzó mozgalmat eddig 4 kontinens 11 országában vezették be. 2009-ben Hollandia, és – a Közép-Európai régióban elsőként – Magyarország is elindította a kampányt. Minden évben 5, pályázat útján kiválasztott menhely nyeri el az egyenként minimum 2 millió forintos garantált támogatást. „Idén a virtuális örökbefogadás kiemelt hangsúlyt kap. Ez a lehetőség olyan felelős gondolkodású állatbarátokat céloz meg, akik életkörülményeik miatt nem tudnak megfelelő környezetet biztosítani egy kutya számára, viszont szeretnék segíteni a kiválasztott kutyát azzal, hogy rendszeresen meglátogatják a menhelyen, és anyagilag hozzájárulnak a tartásához, amíg új gazdára nem talál” – mondta el Ács Tamás ügyvezető.
A kampányban részt vevő állatmenhelyek pályázatait egy szakmai bizottság zsűrizte, melynek tagjai többek között Prof. Dr. Solti László, a Szent István Egyetem rektora és Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő is. Az öt nyertes menhely végül a Barcsi Természet-és Állatvédő Egyesület, a Nagykanizsai Élettér Állat-és Természetvédő Egyesület, a Siófoki Állatvédő Alapítvány, a Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület, és a Tappancs – Szeged Állatvédő Alapítvány lett.




Kapcsolódó cikkeink