Márton napi vigasságok a Göcseji Falumúzeumban
Márton napi vigasságokat rendeznek szombaton a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban: az egész napos ludas-rendezvényen hagyományőrző együttesek lépnek fel, kézműves foglalkozásokat, munkabemutatókat, köztük tollfosztást tartanak és ludas étkekkel is várják a látogatókat.
Szent Márton napja a hagyományok szerint a terménybetakarítás és az újbor ünnepe. A nagy lakomát követően elkezdődött a téli, ház körüli munkák időszaka, a Márton-nap azonban a vigasság ideje volt: a néphit szerint aki ezen a napon nem eszik libát, egész évben éhezni fog az – mondták a szervezők szerdán, sajtótájékoztatón.
A sorban a tizedik rendezvény már a megújulás jegyében zajlik a felújítás előtt álló falumúzeumban – emelte ki Kaján Imre múzeumigazgató.
Hozzáfűzte: a jövőben olyan településeket hívnak meg a rendezvényekre, akik épületeikkel, melléképületeikkel már megjelentek – vagy a rekonstrukciót követően megjelennek – a szabadtéri kiállítóhelyen. A részvételükkel még hangsúlyosabbá szeretnék tenni a hagyományok ápolását, a bemutatkozási lehetőség a pedig elősegítheti falvak továbbélését is.
Molnárné Raposa Irina, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy bár a falumúzeum november elsejétől már csak sétálójeggyel látogatható, november 12-én ismét megnyitják a kaput a látogatók előtt. A felnőtteket egy kupica pálinkával fogadják, a gyermekeket almával ajándékozzák meg. A nagysátorban a Kakaó zenekar ad koncertet, színpadra lép a Szarkaláb és a Szélrózsa Együttes. A cserépkályhával fűtött foglalkoztató házban az Igazgyöngy Hagyományőrző Egyesület tollfosztóba várja az érdeklődőket, a vendégeket a munka végén Horváth Károly népzenekutató viszi táncba.
A kovácsműhely az ólomkatona-öntés helyszíne lesz, a portákon a kézműves foglalkozásokon egyebek mellett a gyertyaöntést, a kukoricadarálást próbálhatják ki a gyerekek, emellett készíthetnek adventi díszeket és rész vehetnek a libakereső játékban. Nem lesz hiány finom ételekből sem: a sparhelten sülttök és gesztenye készül, a gasztronómiai kínálatban sült libacomb, tarkedli libaleves és persze ludaskása is szerepel, és újbor is kerül az asztalokra – sorolta Molnárné Raposa Irina.
A Márton napi vígasságok díszvendége Szentgyörgyvölgy lesz. A 440 lelkes település a Start-közmunkaprogram keretében készült, helyben termelt élelmiszerkülönlegességekkel érkezik a falumúzeumba – közölte Liszkay Balázs, a program vezetője.
A falu nevezetességeit képeken, plakátokon, kerámiákon keresztül mutatják be. A szlovén határ mellett található Szentgyörgyvölgyben nemrégiben újították fel az 1787-ben emelt, festett, fakazettás mennyezetű református templomot, a tervek szerint új tornyot kap majd az épület és sor kerül a régi katolikus templom rekonstrukciójára is – ismertette Kiss Árpád, a település önkormányzati képviselője. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Három új menüsorral újít a Michelin-ajánlott szarvasi bisztró
Három új degusztációs menüsorral újult meg a Michelin Guide Bib…
Tovább olvasom >Új szintre emelik a balatoni gasztronómiát: megoldást hozhat a szezonalitásra és a munkaerőhiányra a Balatoni Kulináris Műhely
A térség éttermei, borászatai és szakképző intézményei közösen alakították ki…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >