Márkus Gergely lett a Mastercard magyarországi és szlovéniai igazgatója
A Mastercard bejelentette, hogy mától új vezető, Márkus Gergely felel a magyar és a szlovén piacok stratégiai és operatív irányításáért.
Márkus Gergely
„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy engem bíztak meg a magyar és szlovén csapat vezetésével ebben az izgalmas időszakban. A Mastercardnál továbbra is azon dolgozunk, hogy megőrizzük piacvezető pozíciónkat azáltal, hogy a magyar banki és kereskedelmi partnereinket a legújabb innovációinkkal és közös fejlesztésekkel segítsük a fizetések digitalizálásában. Emellett pedig új területeken is tovább szeretnénk erősíteni piaci jelenlétünket, legyen szó kibervédelemről, AI-alapú azonosítási folyamatokról, vagy akár innovatív kereskedelmi megoldásokról. Szerencsésnek tartom magam, hogy aktív szerepem lehet ebben a következő években”
– mondta kinevezése kapcsán a vezető.
„Nagyon örülünk, hogy Márkus Gergely személyében egy, a helyi és nemzetközi piacokat egyaránt jól ismerő szakember veszi át a magyar és szlovén csapatok irányítását. Korábbi feladatkörében mindig kiemelkedő eredmények születtek, így biztosak vagyunk abban, hogy a mostani, új szerepkörében sem lesz ez másképp”
– mondta Peter Bakenecker, a Mastercard Közép-Európáért felelős elnöke.
Márkus Gergely 2019-ben csatlakozott a Mastercardhoz a cég tanácsadói feladatait ellátó Advisors csapat igazgatójaként, ahol stratégiai projektek megvalósítását felügyelte magyarországi és európai ügyfelek számára. Alelnökként és klasztervezetőként társfejlesztője és vezetője volt a budapesti Advisors Hubnak.
A Mastercardhoz csatlakozása előtt a McKinsey & Company vezetői tanácsadójaként dolgozott fizetési, banki és biztosítási iparágak ügyfeleinek szolgálatában Európa-szerte. MBA diplomáját az Oxfordi Egyetemen, alapdiplomáját a budapesti Corvinus Egyetemen alkalmazott közgazdaságtanból szerezte.
Kapcsolódó cikkeink
Így költöttek a magyar drukkerek a válogatott meccseinek helyszínein
A németországi futball Európa-bajnokság városai jelentős anyagi forrásokat fordítottak arra,…
Tovább olvasom >Lendületvesztés itthon vs. szárnyaló Temu
A hazai e-kereskedelmi piac nem mutat jelentős növekedést, és ez…
Tovább olvasom >GKID eTOPLISTA 2023: Változatlan élmezőny, változó erőviszonyok
A GKID 2015 óta készít nyilvános rangsorokat a magyar piacon…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvette a Valeo Foods az Appalaches Nature-t
Megvásárolta a Valeo Foods Group a kanadai juharszirup-gyártó Appalaches Nature-t.…
Tovább olvasom >Franciaországban és Brazíliában növekszik, Európában küszködik a Carrefour
Az Európában meglehetős kihívást jelentő körülmények ellenére elégedett a Carrefour…
Tovább olvasom >Közel felére esett vissza az élelmiszer-ipari innovációk száma 2007 óta
A Mintel piackutató cég szerint a 2024 januárja és májusa…
Tovább olvasom >