Márkásodó városok

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 03. 11. 00:08

Egyre nagyobb szerephez juthat a városok márkákhoz hasonló kezelése a közép-kelet-európai régióban – mondta Németh Bálint, az AERA Property and Destination ügyvezető igazgatója egy konferencián.

Az AERA által szervezett Desztináció Marketing Workshop 2 elnevezésű konferencián az ügyvezető igazgató kiemelte: míg korábban az volt a tendencia, hogy a városok egységes megjelenésre törekedtek, manapság a különbözőség kihangsúlyozása a jellemző.
Hangsúlyozta: azzal, hogy a városokat egy márkához hasonlóan kezelik, a város jelentését az emberek számára úgy lehet alakítani, ahogy a város láttatni szeretné magát a turisták, a befektetők vagy saját lakosai előtt.
A városmárkázás célja, hogy a városok hozzák ki a maximumot adottságaikból. A márkázást elsősorban valódi tettekkel – felújításokkal, bővítésekkel, építkezésekkel – érhetik el a városok, kommunikációra csak ezek megvalósítása után kerülhet sor – tette hozzá.
Németh Bálint kijelentette: a régió új perspektívák előtt áll, mivel nagyvárosai megérettek arra, hogy Nyugat-Európa városaihoz hasonló vonzerőt jelentsenek a turisták és a befektetők számára. Ehhez azonban jól felépített városmarketingre és városmárkázásra van szükség.
Úgy vélte, a régiós nagyvárosoknak a térséget is magukban foglaló 4-5 milliós lakosú metropoliszokban kell gondolkodniuk ahhoz, hogy felvegyék a versenyt Lyonnal, vagy éppen Barcelonával – írja a privatbankar.hu.




Kapcsolódó cikkeink