Marhahúsfogyasztást ösztönző kampányt indít a NAK

Győrffy Balázs
elnök
NAK
– Bár a húsállomány növekszik, ez nem jelenti feltétlenül a fogyasztás bővülését. Jelenleg fejenként 2-2,5 kilogramm marha- és borjúhúst eszünk évente, ami az egészségügyileg indokolt mennyiség csupán harmada. Ezért döntöttünk amellett, hogy kampányt indítunk a marhahúsfogyasztás népszerűsítéséért. Célunk, hogy a hazai marhahúsfogyasztás megközelítse az uniós átlagot, ami 6-8 kilogramm évente – mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a kampánynyitó rendezvény sajtótájékoztatóján.
A szarvasmarhák száma a KSH nyilvántartása szerint Magyarországon 2017-ben 864 ezer volt, 2010 óta majdnem 200 ezerrel nőtt, Az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint azonban tavaly 106 ezer szarvasmarhát vágtak le hazánkban, ami 2,5 százalékkal maradt el a 2016-ban regisztrálttól. A NAK most elindított kampányának az a célja, hogy a fogyasztók, illetve a nagyközönség megismerhesse a marhahús szélesebb körű felhasználási lehetőségeit. Emellett a kamara szakemberei a húsmarhatartással, a szarvasmarhák hazai feldolgozásával, valamint a marhahúsok különböző részeinek vásárlásával, tárolásával, elkészítésével és fogyasztásával összefüggő érdekes és hasznos információkat adnak át a jövőben. //
Kapcsolódó cikkeink
Az agrárkamara a hazai gombapiac stabilizálódására számít a következő hónapokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az agrárkamara a hazai gombapiac stabilizálódására számít a következő hónapokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Beérnek a gombaágazatban végrehajtott fejlesztések
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Kissé javult az üzleti hangulat szeptemberben az euróövezetben és az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlásunk az elmúlt 8 évben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új külsőt kapnak a PET-palackok: januártól kötelező a 25% újrahasznosított tartalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >