Márciustól Katona Norbert az MMSZ szakmai és operációs igazgatója
Az elmúlt években a Magyar Marketing Szövetség szakmailag sikeres, üzletileg pedig eredményes éveket tudhat maga mögött. Az utóbbi időszakban látványosan növekedett a projektek, kezdeményezések, események száma, és ezzel párhuzamosan érezhetően növekedett, és jelenleg is növekszik a szervezet szakmai súlya, elismertsége.

Katona Norbert
A növekvő számú események, a bővülő platformok és a folyamatosan fejlődő tagság kiszolgálása, támogatása az MMSZ Office folyamatos bővülésével is járt az elmúlt években: ma már külön szakember foglalkozik a tartalmak készítésével és szerkesztésével (Szebegyinszki Szilvia), a tagsággal folytatott levelezéssel és kommunikációval, tagsági események szervezésével és adminisztrációjával (Csicsári Ildikó), a közösség folyamatos bővítésével és gondozásával (Kertész András), illetve egyes kiemelt projektek menedzselésével is (Nagy Andrea). Munkájukat és a szervezet pénzügyi folyamatait az MMSZ Office vezetője, Juhász Violetta fogja össze.
„Jómagam néhány évvel korábban operatív igazgatóként már támogattam a szövetség munkáját, az elmúlt években pedig az MMSZ keretén belül működő Marketing Döntéshozók Klubját vezettem, március 1-jétől pedig mint szakmai és operációs igazgató fogom irányítani a szövetségünk munkáját”
– hangsúlyozta Katona Norbert.
„Őszintén remélem, hogy az eseményeink folyamán minden tagunkkal sikerül újra találkoznom, az újakkal megismerkednem. Ugyanakkor „ajtóm” a tagság előtt mindig nyitva áll!”
Kapcsolódó cikkeink
10 éves az MMSZ Agrár- és Élelmiszer-marketing Tagozat
Jubileumi rendezvénnyel ünnepelte 10 éves évfordulóját a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Rutinból nem megy: globális transzformáció és lokális alkalmazkodás!
A 2016. év végén alakult, és a Magyar Marketing Szövetség…
Tovább olvasom >Magyar Marketing Szövetség: életműdíj Dr. Megyer Örsnek
A Magyar Marketing Szövetség Tonk Emil Életműdíjasa 2024-ben Dr. Megyer…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >