Márciusban lesz új elnöke a szállodaszövetségnek

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 12. 10:43

Március harmadik hetében tart soron kívüli tisztújító közgyűlést a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), ahol megválasztják a szövetség új elnökét – mondta Kovács István, a MSZÉSZ főtitkára az MTI érdeklődésére.

szall szob

Kovács István jelezte, hogy a szervezet folyamatos működését ahogy eddig is, az ügyvezető elnökség biztosítja. Az elnök személyére a régióüléseken javasoltak alapján a szállodaszövetség választmánya tesz javaslatot a közgyűlésnek, a jelöltek közül a közgyűlés választ – ismertette.

Niklai Ákos tizenöt év után december 27-én mondott le a MSZÉSZ elnöki tisztségéről. A szakember a HOTREC-ben (az EU tagországok szálloda és vendéglátó szövetségeinek konföderációja) 2018. végéig alelnöki tisztséget tölt be. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink