Március 3-án nyílik az Utazás 2016 kiállítás

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 02. 23. 10:35

Idén március 3. és 6. között rendezik meg Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléjét, a 39. Utazás kiállításon a látogatók 28 ország 350 kiállítójának ajánlataiból válogathatnak a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban – jelentették be a szervezők sajtótájékoztatón kedden Budapesten.

utazas2016

Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára elmondta: a rendezvény a régió meghatározó eseménye, ahol 30 százalékkal több kiállító lesz jelen idén a tavalyihoz képest.

Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója ismertette: a kiállítás szakmai jellegét is erősíti, hogy két szakmai napot rendeznek az eddigi egy helyett. A kiállítás szakmai díszvendége Kína, belföldi díszvendége Budapest, kulturális díszvendége pedig Brazília lesz – tette hozzá.

Ruszinkó Ádám fontos eredménynek nevezte, hogy Kína és Kelet-Közép-Európa turisztikai kapcsolatainak fejlesztéséért tavaly megalapított regionális Turisztikai Koordinációs Központ székhelye Budapest lett.

Hangsúlyozta: az ágazat sikeres évet zárt 2015-ben, minden fontos mutató kiemelkedően nőtt. Magyarország változatlanul biztonságos úti cél, idén a turisztikai bevételek 5-6 százalékos növekedését várják, és 2018-ban az új kongresszusi központ is megnyílik Budapesten – tette hozzá.

Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója kiemelte: a rendezvény legnagyobb kiállítójaként az MT Zrt. 171 társkiállítóval várja a látogatókat, és a szervezet meghívására 15 együttműködő kelet-közép-európai ország lesz jelen nemzeti standdal a kiállításon. Idén a gasztroturizmus is főszerepet játszik a Gasztroélmények évében, a standokon helyi termelők tartanak bemutatót, kóstolókat.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta: a főváros az Utazás kiállítás belföldi díszvendégeként mutatja be a szórakozási, kulturális lehetőségeket, családi, városnéző és gasztronómiai programokat.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője közölte, hogy a szervezet új, belföldi Budapest kártyája a kiállításon debütál majd, kedvezményes áron 48 óráig érvényes és számos ingyenes és kedvezményes szolgáltatás igénybevételére jogosít. A mintegy 300 négyzetméteres Budapest stand négy élményszigetre osztva mutatja be a főváros vonzerőit, a kultúra szigetén többek között a négy évszakos fesztiválok mutatkoznak majd be.

Az Utazás kiállítással egy időben a társkiállítások – Afrikaexpo, Bringaexpo – is egy belépőjeggyel látogathatók. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink