Március 12-ig lehet nevezni a Magyarország étele 2021 szakácsversenyre
Március 12-ig lehet nevezni a Magyarország étele 2021 szakácsversenyre, amelyre a világ minden tájáról, a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából is várják a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését – közölték a verseny szervezői az MTI-vel.
![](https://trademagazin.cdn.webgarden.io/wp-content/uploads/2021/02/magyaro-etele.jpg)
Forrás: oldalasmagazin.hu
Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a felcsúti Letenyey Lajos Gimnázium, Szakgimnázium és Szakközépiskola együttműködésével és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai partnerségével immár negyedik alkalommal hirdeti meg a Magyarország étele elnevezésű, élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt – olvasható a közleményben.
Minden, versenyre nevezett fogás legfeljebb öt elemből állhat és kötelezően tartalmaznia kell három alapanyagot: vadhúst, Naszálytej-Fittej írót, valamint bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjeggyel ellátott terméket (utóbbi kiváltható bármilyen, eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel ellátott, uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termékkel vagy élelmiszerrel) – olvasható a közleményben.
A kétfordulós versenyben az ételeket szakmai zsűri bírálja el.
A közlemény idézi Asztalos Istvánt, az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnökét, aki azt mondta, hogy az idén is hagyományt, modernséget és furfangot keresnek a nevezett ételekben. „Szeretnénk, ha a versenyétel egyszerűségében lenne nagyszerű, melynek elkészítésére és kitálalására 4 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére” – mondta.
Hozzátette: pályamunkákkal szemben elvárás még, hogy egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthetők legyenek. A nettó bekerülési alapanyagköltség adagonként legfeljebb 1500 forint lehet.
A szakácsverseny helyszíne a felcsúti Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola lesz. A közlemény szerint Kocsonya Kálmán, az intézmény szakmai igazgató-helyettese arról beszélt, hogy az iskola a 2020/2021. tanévben második alkalommal csatlakozik a Magyarország étele verseny döntőjéhez mint házigazda.
Kiemelte, hogy az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének partnerségével idén először rendezik meg június 5-én a döntőt kísérő gasztronómiai tanuló versenyt, amelyre a vendéglátóipari iskolák nevezéseit várják. A versenyfeladat a diákok számára 5 fogásos magyar menü, 1 személyre tálalva. A menü állhat hideg előételből, levesből, meleg előételből (hideg elemekkel kombinálható), főételből, desszertből.
A menüt modern tálalásban a nemzetközi irányzatoknak megfelelően kell hidegen bemutatni. A menü kizárólag magyar alapanyagokból készülhet. Az ételek lehetnek klasszikus magyar gasztronómia remekek és/vagy tájjellegű magyar ételek – tette hozzá Kocsonya Kálmán.
Varga Károly, a zsűri elnöke, a kecskeméti 48 étterem konyhafőnöke a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a versenyre tavaly már öt országból jelentkeztek. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Gasztronómiai fesztiválok egész évben a Balatonnál
A Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete Tamás sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy…
Tovább olvasom >Megvan az itthoni vendéglátóipari költés lélektani határa
Többek között ez is kiderül abból a reprezentatív kutatásból, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >Valentin-napi gasztronómiai kaland Gianni Annonival a Candy szervezésében
Egy igazán különleges desszertkészítő élményre invitálta a gasztronómia szerelmeseit a…
Tovább olvasom >Ki vagy, ha mogyorót ennél? – A nap videója
Akár a Snickers őse is lehetne az ázsiai mogyorós édesség,…
Tovább olvasom >