Marad a minőségcentrikusság és az elkötelezettség
Magyar anya fiaként Németországban, kétnyelvű családban nőtt fel Jens Hillebrand, akit az év elején neveztek ki a Wiesbauer-Dunahús élére. Milyen tervekkel, új célkitűzésekkel vágott bele az igazgatásba, tettük fel a kérdést Hillebrand úrnak.
– Hét évet dolgoztam dr. Tamás Endre (Bandi bácsi) ügyvezetősége alatt. Köszönettel tartozom azért, hogy nemcsak tanítványaként, hanem szinte fiaként tanított, és adta át tapasztalatait. Hozzá hasonlóan erős elhivatottságot érzek a Wiesbauer-Dunahús iránt, és a „Mindenünk a minőség” szlogent szem előtt tartva a továbbiakban is az eddigi irányvonalat követve kívánom a céget vezetni.
– Tervezik-e a gyártókapacitás növelését, vagy más beruházást?
– 2012-ben 1 milliárd forint értékű fejlesztést tervezünk, hogy a piaci igényeknek megfelelően a jövőben is erős, megbízható partnerként tudjuk kiszolgálni vevőinket.
– A Wiesbauer-Dunahús elsősorban virslijéről és debrecenijéről ismert. Továbbra is ez a két termék marad a fókuszban?
– A Bécsi hosszú virsli és Puszta debreceni termékeinkkel jelentős sikereket értünk el az elmúlt években, ezeket a jövőben is szeretnénk fenntartani. Szintén nagyon sikeres termékünk a Túra felvágottunk. Azonban a folyamatos fejlődés elkerülhetetlenné teszi a termékpaletta szélesítését, színesítését. Nemcsak a meglévő termékeink tökéletesítését tartjuk nagyon fontosnak, hanem újabb és újabb fejlesztéseket hajtunk végre a legjobb ízek megtalálásához.
– Idáig meglehetősen visszafogottak voltak marketingmunka tekintetében. Az Ön érkezése jelent-e változást ezen a téren?
– Marketingköltségeink valóban eddig viszonylag alacsonyak voltak, a termékeket vevőink leginkább a velük való személyes kapcsolat révén ismerték meg. A jövőben, az új termékek és fejlesztések esetében nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni a hatékonyabb marketingtevékenységre. Természetesen a legnagyobb szerepet a minőség kapja. Célunk, hogy termékeinket ne a reklám miatt vásárolják, hanem mert finomak!
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >