Már van olyan élelmiszerlánc, ahol részletekben lehet fizetni a nagybevásárlást
Egy brit élelmiszerlánc részletfizetést tesz lehetővé a vásárlói számára, hogy könnyebben meg tudjanak birkózni a növekvő inflációval. Az Iceland Food Club 25 és 100 font közötti kamatmentes kölcsönöket kínál, amelyekhez egy előre feltöltött kártyán keresztül lehet hozzájutni, a törlesztőrészleteket pedig heti 10 fontban határozták meg.

Kamat nélkül, akár 55 ezer vásárló számára
„Nincs kamat, nem számítunk fel büntetést: az ügyfelek késlekedhetnek, vehetnek egy nagy levegőt, de túl is fizethetnek”
– mondja Simon Dukes, a Fair for You jótékonysági hitelező vezérigazgatója, amely céggel együttműködésben az Iceland Food Club sajátos megoldása létrejött. Hozzátette, hogy őket Financial Conduct Authority szabályozza, ellentétben a jelenlegi rendszerben működő buy-now-pay-later cégekkel.
A Fair For You egyszerrw több tízezer ügyfelet tud felvenni, a vállalat pedig arra számít, hogy akár 55 000 nehezebb helyzetben lévő ügyfél is igénybe veszi majd az új szolgáltatást. A maximális 100 fontos limit mellett ez 5,5 millió fontot jelent a cég számára.
Kapcsolódó cikkeink
GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lánchíd Klub vendége volt Vágyi Erik, az NIQ ügyvezetője: Szabályozott árak, óvatos vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan hat a forint árfolyama a fogyasztói árakra?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Nestlé „Stolen KitKat Trackerrel” vadássza a 12 tonnás csokirablás nyomait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egyszerűbbé vált a SZÉP-kártyás juttatások felhasználása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

