Már több mint száz üzlet csatlakozott a SPAR franchise-hoz

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 07. 11:44

Budapest XIV. kerületében, az Ungvár utcában nyílt meg a SPAR partner program legújabb üzlete. A magánkereskedők már összesen több mint 1300 embernek biztosítanak megélhetést országszerte, a SPAR franchise hálózat forgalma éves szinten meghaladja a 30 milliárd forintot.

100.franchiseuzlet

Fotó: a 100. franchise üzlet, 1142 Budapest,Ungvár utca 50/a

2012 szeptemberében Móron nyílt meg az első SPAR partner üzlet, 2016. szeptember 7-én pedig már túl is sikerült lépni a 100-as számot, így már több mint 100 üzletegységgel rendelkezik a SPAR kiskereskedői hálózata. A zuglói Ungvár utcában található üzlet szintén családi tulajdonban működik: Bruzsa Gábor és Bruzsáné Révész Tímea a jövőbeni fejlődési lehetőségeiket alaposan mérlegelve döntöttek úgy, hogy csatlakoznak a SPAR márkához. A mostani mellé egy másik fővárosi boltjukat is bevonják a SPAR franchise hálózatba 2017 első negyedévében. A család 1992 óta foglalkozik élelmiszer kiskereskedelemmel, döntésüket a csatlakozásról nagyban befolyásolta, hogy Ausztriában és Magyarországon is megtapasztalták a SPAR szervezettségét és működési mechanizmusát.

„Az 500 négyzetméteres Ungvár utcai bolt a nyitásra kívül-belül megújult. Új utcai portált, aljzatburkolatot, gépészetet kapott, valamint korszerű hűtő és kiszolgáló berendezéseket szereltek be, az eladóteret megnövelték. A mintegy 90 millió forintos beruházás a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogram segítségével, a Raiffeisen Bank közreműködésével valósult meg. Az üzletnyitás 4-8 munkahelyet teremthet forgalomtól függően” – mondta Erwin Schmuck, a SPAR Magyarország ügyvezető igazgatója.

Az üzletben a SPAR országszerte megszokott gazdag áruválasztéka kapott helyet a polcokon. A vásárlókat friss zöldség-gyümölcs, csemegepult, húspult, látványpékség fogadja. Ezek mellett mirelit, széles szárazáru kínálat és tejtermékek széles köre áll a vevők rendelkezésére. Összesen mintegy 4 ezer féle termék érhető el, köztük a SPAR sajátmárkás kínálatának jelentős része.

A SPAR 81 magánkereskedővel áll szerződésben országszerte, összesen 107 üzlet működik a partnerségi programban. A folyamatosan bővülő franchise már több mint 1300 embernek ad munkát, a boltok forgalma éves szinten meghaladja a 30 milliárd forintot. A franchise üzletek 52 százaléka a fővárosban található.

„A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. 25 éve van jelen a magyar piacon. Ezalatt hazánk meghatározó élelmiszer és napi fogyasztási cikk kereskedelmi láncává vált. Hálózatfejlesztése alapítása óta töretlen, s ebben 4 éve nagy szerep jut a családi vállalkozásoknak is. A SPAR a jövőben is keresi azokat a minőségi kiszolgálás mellett elkötelezett partnereket, akik megtartva saját önállóságukat, szívesen csatlakoznának a programhoz” – hangsúlyozta Erwin Schmuck ügyvezető igazgató. A franchise program keretében a kiskereskedők számos előnyt élveznek: széles áruválasztékot, heti hatszori áruszállítást, kiterjedt marketingtámogatást és promóciókat, de a korszerű informatikai rendszert, valamint a SuperShop hűségprogramot is használhatják.

Kapcsolódó cikkeink