Már tízből hat fiatal a szakképzést választja
Már tízből hatan a szakképzést választják az általános iskola nyolcadik osztálya után, és ezt az arányt a kormány tovább akarja erősíteni – mondta Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatorna Család24 című műsorában.
Hozzátették, a szakképzés azért is népszerű, mert az ösztöndíj mellett több választási lehetőséget és jövőképet ad a fiataloknak.
Az államtitkár közölte, az elmúlt három évben megduplázták azoknak a számát, akik technikum után a felsőoktatásban folytatták tanulmányaikat. A legerősebb iránynak az okleveles technikumi képzést nevezte: az egyetemek és a technikum tanrendjét összeegyeztették bizonyos képzéseknél, és így a szakmai vizsga megszerzése után az egyetemre bekerülve 30 vagy akár 60 kreditet is kaphat az elsőéves hallgató.
Felhívták a figyelmet a műsorban arra is, hogy a magyar szakképzés magas színvonalát a nemzetközi versenyeken elért eredmények is bizonyítják.
Varga-Bajusz Veronika emlékeztetett arra, hogy szeptember 10. és 15. között Lyonban tartották a szakmák olimpiáját, ahol 70 ország indulói közül Magyarország a 10. helyen végzett. A világversenyen 25 magyar fiatal 21 szakmában versenyzett, 12-en kiválósági érmet szereztek, ketten bronzérmet nyertek és 1+1 aranyérem született.
A műsorban beszámoltak a munkáshitelről is, amelyet a kormány a tervek szerint 2025. január 1-től vezet be, és amely a szakemberek szerint azért fontos, mert ha a fiatalok gyorsabban teremthetik meg saját egzisztenciájukat, akkor a családalapításra is előbb gondolnak.
Emlékeztettek Orbán Viktor miniszterelnök kijelentésére, aki azt mondta, „mindig sok pénzt fektettünk, illetve költöttünk arra, hogy a tanulni akaró diákjait Magyarország támogassa; nagyon széles diákhitelprogramunk van„.
A kormányfő jelezte ugyanakkor, hogy eddig nem volt figyelem vagy erő arra, hogy azoknak is adjanak pályakezdési lehetőséget, akik nem mentek egyetemre, hanem szakmunkás fiatalok lettek. Úgy fogalmazott: „a fiatalok számára egy munkáshitelprogram megindítása biztosan szükségessé válik.”
Varga-Bajusz Veronika a kormány terveiről elmondta, egy olyan több millió forintos konstrukcióban gondolkodnak, amely a szakképzésben, technikumban végzett fiatalok életkezdését, karrierkezdését segíti.
Hozzátette, hogy évente mintegy 52 ezren végeznek a szakképzésben, nekik szeretnének segítséget adni, de a tervek kidolgozásánál azt is figyelembe veszik, hogy ez az a korosztály, amely amellett, hogy karriert kezd, családot is vállal.
Kiemelte, hogy ezért a diákhitelnél bevezetett támogatási formákhoz hasonlókat terveznek a munkáshitelnél is. Példaként említette, hogy egy gyermeknél törlesztőrészlet-halasztást, két gyermeknél a felvett hitel felével kapcsolatos kedvezményt, három gyermeknél pedig teljes kedvezményt adnának.
A munkáshitel a tervek szerint kamatmentes hitelkonstrukció lenne – mondta Varga-Bajusz Veronika a Család24 című műsorban.
Kapcsolódó cikkeink
Jelentősen nőtt a magániskolák iránti kereslet hazánkban
Magyarországon az állami oktatás helyzete miatt (alulfinanszírozottság, pedagógushiány, elavult tantervek…
Tovább olvasom >Pölöskei Gáborné: olyan szakmát adunk a fiataloknak, mely elősegíti a boldogulásukat
A kézdivásárhelyi Kanta Szakképző Központban zajló szakképzések lényege olyan szakmát…
Tovább olvasom >szakMAfest: a szakképzésben ma karrier van
A szakképzésben ma már karrier van, ezzel a karrierrel kell…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megjelent a Trade magazin 2024/10. száma!
A digitális verzió ezúttal is bővített formában, 168 oldalon jelent meg. Alább, a levél…
Tovább olvasom >TheVR Mekis kedvence: influenszer ihlette menü a McDonald’s-ban
Október 14-től Magyarországon is elérhetővé válik a McDonald’s új, TheVR…
Tovább olvasom >Rekordmagasságba emelkedett a vaj ára Európában: kihívások előtt a pékségek és cukrászdák
Európában történelmi rekordot döntött a vaj ára, ami komoly kihívások…
Tovább olvasom >