Már tíz ország korlátozza a magyar baromfi-exportot
Az elmúlt napokban tovább emelkedett azon országok sora, melyek korlátozták a magyar baromfi importját a magas patogenitású madárinfluenza miatt – írja a 24.hu nyomán az mfor.hu.
A Nébih január 12-én magas patogenitású madárinfluenza jelenlétét mutatta ki először egy Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságban, majd a vírust egy Hajdú-Bihar megyei kacsatartó gazdaságban is kimutatták. 4 ázsiai ország már az első vírusészlelések után azonnal importkorlátozással reagált a fejleményekre, azóta pedig újabbak csatlakoztak ebbe a sorba.
A 24.hu cikke szerint immár 10-re emelkedett azok száma, akik valamilyen mértékű korlátozást vezettek be a magyar baromfira:
Tajvan
Szingapúr
Kuvait
Kína
Japán
Izrael
Hongkong
Fülöp-szigetek
Egyesült Arab Emírségek
Dél-Korea.
A korlátozás azonban nem mindenhol teljes, vannak országok, melyek csak bizonyos termékcsoportokat zártak ki, Kínában viszont semmilyen Magyarországról származó baromfiterméket nem fogadnak.
A fejlemények egybecsengenek azzal, amit az mfor.hu megkeresésére Csorba Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-vezérigazgatója korábban nyilatkozott. Véleménye szerint a hazánkban megjelent madárinfluenzának egyértelműen negatív exportpiaci hatásai vélhetőleg erősebbek lesznek a bevezetett korlátozások nyomán. Rövid távon a hazai piacon ugyanakkor nem kell attól tartani, hogy a vírus megjelenése hatással lenne a kacsa- és a pulykahús fogyasztói árára. Az ácsi és a létavértesi eset óta egyébként nem azonosítottak madárinfluenzával fertőzött baromfiállományt. (mfor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >Farmer-Expo: az idén csak Debrecenben lesz tenyészállat-bemutató
A 34. Farmer-Expo Nemzetközi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakkiállítást augusztus 28-30.…
Tovább olvasom >Piszkos ketrecek, globális veszélyek: tyúkok milliói szenvednek világszerte
Egy friss nemzetközi jelentés rávilágított: több mint harmincöt országban tartanak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szárazság, technológiai verseny és összefogás: beindult a hazai dinnyeszezon
Komoly kihívások közepette indul a 2025-ös magyar dinnyeszezon: a csapadékhiány,…
Tovább olvasom >Romló, de a nemzetgazdasági átlagnál jobb konjunktúra a turizmusban
2025. júniusban a turisztikai cégek 70%-a szolgáltatási árainak növekedéséről számolt…
Tovább olvasom >Áremelkedés, exportcsökkenés, új fogyasztói szokások – így alakult a baromfi- és tojáspiac 2025 első felében
Látványos változások jellemezték 2025 első félévét a hazai baromfi- és…
Tovább olvasom >