Már tanfolyamot is egyre szívesebben ajándékozunk karácsonykor
Bár idehaza továbbra is elsősorban könyvet, játékot, illatszert, elektronikai termékeket és ruhát rejtenek a karácsonyfa alá tett ajándékdobozok, azért egyre többen olyan meglepetésekkel is készülnek az ünnepekre, amelyekkel az önfejlesztéshez, a továbbtanuláshoz segíthetik hozzá a szeretteiket. Ezt tapasztalja a két vezető budapesti oktatási központ, a Ruander és a Focus vezetője is. Herczeg Rudolf úgy véli, hogy bővül azoknak a száma, akik az újév, új élet, új szakma mottó jegyében vágnak bele egy képzésbe az esztendő elején. Épp ezért a hobbi mesterségekre, illetve a karrierúttal kecsegtető professzionális foglalkozásokra fókuszáló tanfolyamok egyaránt keresettek a karácsonyi időszakban, így a sajtgyártó, pálinkakészítő kurzusok iránt ugyanúgy van érdeklődés, mint a weblapszerkesztő, vagy az Office gépíró képzésekre.
„Ahogy az egész esztendősorán tapasztalható, úgy az év végén is azt látjuk, hogy a hobbi, illetve a karrierváltó tanfolyamok iránti igény nem feltétlenül válik el egymástól. Az emberek, akik maguknak, vagy szeretteiknek keresnek kurzusokat sokszor nem kifejezetten azzal a céllal válogatnak a kínálatban, hogy olyan szakmát válasszanak, amivel rövidtávon belekezdhetnek valami újba. Kivéve a programozással, informatikával összefüggő munkaköröket. Viszont sokkal inkább jellemző az, hogy megtetszik nekik egy szakma, amire először hobbiként tekintenek, majd miután egyre több időt töltenek el vele, az lesz a főállásuk is.” – hangsúlyozza Herczeg Rudolf, a Focus és a Ruander Oktatóközpontok vezetője.
A szakember úgy látja a karácsonyi időszakban a tanfolyamok iránt érdeklődők, akár maguknak, akár ajándékba keresnek kurzusokat, inkább biztosra mennek, és elsősorban olyan kuponokat vásárolnak, amiket aztán később ők, vagy a megajándékozottak bármilyen típusú képzésre beválthatnak. Ennek megfelelően a konkrét tanfolyamválasztások, beiratkozások a legtöbb esetben át is csúsznak a következő év elejére. A szakmák népszerűségi sorrendjében inkább csak kisebb elmozdulásokat figyeltek meg az elmúlt esztendőkben. A tapasztalatok, illetve statisztikák alapján az informatikai területen a videoszerkesztő, a photoshop kezelő, a weblapkészítő, a gépíró, illetve az különböző szintű Office tanfolyamok, míg a szakmák vonatkozásában a fotógráfus, a grafikus, a szakács, a cukrász, a kutyakozmetikus, a sörgyártó, a sajtkészítő és a gyümölcspálinka-gyártó képzések tartoznak a legkeresettebbek közé.
Kapcsolódó cikkeink
Olasz desszertkurzus
A VII. Olasz Gasztronómiai Világhét alkalmából az Olasz Külkereskedelmi Intézet…
Tovább olvasom >Új pályán az aranykalászos gazda képzés
Mezőgazdasági munkát, saját gazdaság indítását és földterület vásárlását tervezőknek nyújt…
Tovább olvasom >GKI Digital: a karácsonyi ajándékokra szánt keret meghaladja a 60 ezer forintot az idén
Az idén a karácsonyi ajándékokra szánt keret átlagosan 60 411…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: áprilisban 12,6 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma
2023. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene – jelentős bázishatás mellett…
Tovább olvasom >Suppan: a mélyponton túl lehet a kiskereskedelmi szektor
Áprilisban a várakozásoktól elmaradva a nyers adatok szerint 13,6%-kal, míg…
Tovább olvasom >K&H: Nehezen bírják a kétszámjegyű inflációt a vállalatok
Megviseli a nagyvállalatokat a 20 százalék feletti infláció, 10-ből 9…
Tovább olvasom >