Már nem derogál saját márkát gyártani

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 06. 27. 08:00

Hetven ország több mint 1600 cége 3000-nél több standon képviseltette magát az idei, minden eddiginél nagyobb PLMA kiállításon, Amszterdamban. A kereskedelmimárka-gyártók május 27–28-án megrendezett globális seregszemléjére több magyar cégtől is kilátogattak. A Mona Hungary ügyvezető igazgatóját, Strasser-Kátai Bernadettet kérdeztük tapasztalatairól, valamint a private label trendjeiről, lehetőségeiről.Áttekinthető, célirányos, hasznos – ezek a jelzők jutnak eszébe elsőként az ügyvezetőnek a PLMA-ról. A kiállításon nem csupán fő termékkategóriák szerint, hanem azon belül országonként is csoportosítva voltak a standok.
– Ez azért nagyon hasznos, mert ha valaki partnert keres, általában tudja, földrajzilag „meddig mehet el”. Hiszen bizonyos távolságon túl a logisztikai költségek annyira megdrágítanák a terméket, hogy nem lenne piacképes – mondja Strasser-Kátai Bernadett. – Így mi is azokra a régiókra koncentráltunk, ahol az általunk forgalmazott termékek miatt érintettek vagyunk: az osztrák, a német és a belga standokra. A helyszínen mindenki elégedetten nyilatkozott a kiállítás szakmai színvonaláról, és fontos megjegyezni, hogy bár a részvétel nagyon költséges, mindenképpen megéri.
A kiállítók számára ez a két nap koncentráltabb formában ad lehetőséget a partnereikkel való találkozásra. Az első nap általában nagyon nemzetközi, rengeteg új érdeklődő, beszerző, marketinges látogatásával lehet számolni; a második nap a kiállítók számára inkább arra kiváló alkalom, hogy a kiállításra mindenképpen ellátogató, meglévő partnereikkel, érdekkörükbe tartozó gyártóval, forgalmazóval intenzív tárgyalásokat tudjanak folytatni.

Innovációk PL-ben kipróbálva
– Már évek óta járunk a PLMA-ra, és csupán ilyen rövid idő alatt is látványos fejlődésen ment át a kiállítás. Ma már nincs olyan termék, amelyet ne tudnának legyártani az elvárt (egyre magasabb) minőségben. Ez jól jelzi a kereskedelmi márkákban rejlő potenciált, amely Európában nagyon erős, és Magyarországon is egyre jelentősebb szerepre tesz szert – állapítja meg Strasser-Kátai Bernadett.
Új elem az európai FMCG-piacon, hogy az erősebb cégek, cégcsoportok a gyártókapacitások létrehozásánál, átcsoportosításánál már eleve számításba veszik az egyre nagyobb PL-szektor minél hatékonyabb kiszolgálását, még termékfejlesztési erejüket is partnereik rendelkezésére bocsátják. Sőt, niche kategória esetében ma már előfordulnak olyan innovációk is, amelyek először a PL-szektorban jelennek meg, és csak az ottani sikerek esetében épülnek be a gyártói márkákba.
– Ilyen például az egyik szójadesszertünk is, amelyet a legjelentősebb osztrák kereskedelmi lánc fejlesztett ki saját márkáján belül a Monával – jegyzi meg Strasser- Kátai Bernadett.
A kereskedelmi láncok egyre erősebb, globális major márkákat hoznak létre, figyelve a speciálisabb igényekre, marketinget is mögéjük állítva. Ennek megfelelően egyre komolyabb cégek állnak rá fő profilként a kereskedelmi márkák gyártására, átengedve a márka építésének nyűgét a kereskedőnek.

Kategóriaspecialisták
Egyre nagyobb úr a költséghatékonyság, jelzi az ügyvezető igazgató. Ma már nagyon kevés olyan cég van, amelyik nem gyárt PL-terméket. Kategóriaspecialisták jönnek létre itt is, azaz olyan cégek, amelyek egy-egy termékféleségen belül a legerősebb PL-beszállító pozícióra törekednek.

Kapcsolódó cikkeink