Már korábban is szorgalmazták a kereskedők a cafeteria készpénzesítését
A kereskedelem szereplői jól járhatnak, ha a cafeteriajuttatások készpénzzé változnak – írja a Népszabadság nyomán a hirado.hu.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak elmondta: nekik eddig is az volt az érdekük, hogy a cafeteria rendszere minél szélesebb körű és minél rugalmasabb legyen.
Ha szabadon elkölthető készpénzzé alakítják, az egyik legvonzóbb költési helyszín vélhetően épp a kereskedelem lesz – véli a főtitkár.
Fata László cafeteria-szakértő azt mondta: a jövő évi bértervezést egyelőre nem nehezíti a bizonytalanság.
A várható változások után viszont másképp kell megközelíteni azokat a célokat, amelyeket a cégek a cafeteria révén – például a sportolás támogatásával – egyébként el akarnak érni: mint a kollégák rekreációja, rendszeres egészségügyi felülvizsgálata, vagy a betegségmegelőzés.
Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke a Népszabadságnak a témában úgy nyilatkozott: a gyógyszertárak még nem tudják milyen és mekkora kárt okoz majd a tervezett átalakítás. A napokban mérik fel, hogy pontosan mire számíthatnak és konzultálnak az egészségpénztárakkal is – tette hozzá. (hirado.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Duplázódik az ingyenes készpénzfelvétel: februártól 300 ezer forint a havi limit
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >OKSZ: értelmét vesztette az árrésstop, februárban dönteni kell a kivezetésről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >1000 adag ingyen csirke a Blahán nyíló új helyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Éttermi reprezentáció: adómentesség jön, a pálinka is bekerül a körbe
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


