Már használják a SuperStore 2015 logót
A Trade magazin és a Trade Marketing Klub idén először hívta versenyezni a Magyarországon bejegyzett székhellyel rendelkező értékesítési pontokat. A SuperStore versenyen olyan helyek indultak eséllyel, ahol az értékesítési koncepciónak leginkább megfelelő a dizájn, a célcsoport igényeivel harmonizál a külső és belső bolti megjelenés, az árubemutatás, a személyzet, a kiszolgálás, és mindez visszaköszön a kommunikációban is.
Fontos kritériuma volt a kiírásnak, hogy fizikai megjelenése is legyen az adott pályázatban szereplő értékesítési pontnak, vagyis csak webshoppal rendelkező egységek nem pályázhattak. Az üzletek profiljában nem volt megkötés, lehetőséget kapott minden működő kategória, az élelmiszerbolttól a ruházati bolton át, a nemzeti dohányboltokig, sőt, például a patikák és gyártói márkaboltok is. Nevezhettek tulajdonosok vagy bérlők, építészek, designerek, kivitelezők, közösen vagy önállóan.
A 2015. évi versenyre közel 20 pályázat érkezett, a szakmai zsűri pedig mindegyiket szövegesen és pontozással is értékelte. A július 31-ig benyújtott pályázatokat elbíráló zsűriben helyet foglalt Dr. Mandel Katalin, a Franchise Szövetség főtitkára, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára, Fekete Zoltán, a Magyar Márkaszövetség főtitkára, Mariola Wolters, a Hall of AIM tulajdonosa, Csiby Ágnes, a POPAI Magyarország Egyesület elnöke, valamint a versenyt kiíró Trade Marketing Klub alapító tagja, Havasiné Kátai Ildikó és Hermann Zsuzsanna, a Trade magazin ügyvezető-főszerkesztője.
Díjátadó a Business Days konferencia gálaestjén
A magas színvonalú pályamunkák 2015. szeptember 29-október 2. között az FMCG piac legrangosabb szakmai fórumán, a tapolcai Business Days konferencia helyszínén is bemutatkoztak, ahol négy nap alatt 530 résztvevőnek volt lehetősége megtekintetni a nevezéseket a pályamunkákból erre a célra gyártott totemállványokon.
Az eredményhirdetésre 2015. október 1-jén, a konferencia gálavacsoráján került sor.
A díjátadón a nevezések mindegyikét képes bemutatón ismertették a szervezők, majd a zsűri tagjai személyesen gratuláltak a helyszínen a kategóriák nyerteseinek, átadva az okleveleket és a kiemelkedő teljesítményt szimbolizáló aranytömböket.
… és a legtöbb pontszámot
elért pályázó, a …
A SuperStore verseny pályázói közül a legjobb értékeléssel végzett értékelési pont átvehette a Store of the Year Hungary 2015 díjat is.
A győztesek az elnyert címeket korlátlan ideig, de kizárólag évszám megjelölésével kezdhették használni novembertől.
A hagyományteremtő szándékkal indított verseny viszont máris folytatódik.
A www.trademagazin.hu/rendezvenyek oldalra már felkerült a jövő évi kiírás, és pályázati adatlap. A versenyre ez alkalommal is július 31-ig lehet majd jelentkezni. Megnyíltak már új kategóriák is, így az idei verseny még több értékesítési pont számára nyújt lehetőséget. Várjuk Önt is! (további információ: marketing@trademagazin.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább nőtt a nemzeti dohányboltok súlya az FMCG-forgalomban
A Nemzeti Dohánybolt Panel 2023. április–2024. márciusi dohánytermékek nélküli FMCG-forgalma…
Tovább olvasom >Infláció – Így alkalmazkodtak a vásárlók a folytonos változásokhoz
A vásárlók már nem tudnak és nem is akarnak többet…
Tovább olvasom >Posztinflációs trendek és várakozások 2024-ben – Az FMCG-piac alakulása az NIQ szemüvegén keresztül
Továbbra is minden lehetséges módon spórolnak a vásárlók kontinensszerte, így…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >