Már a csoportos fázisban vagyunk, avagy laposodik a görbe
A harmadik hetet kezdtük itthon, és már szinte egybefolynak a napok. Őrizzük a hétköznapok és hétvége egyensúlyát. A rend, a rendszer a mindennapi élet alapja, tehát most is így próbálunk nap mint nap tenni. Dr. Csík Klára cikke.
Igen, itthon vagyunk, de tesszük a dolgunkat, haladunk, megyünk előre. Reggeli után dolgozunk, ki-ki a maga kijelölt helyén, verjük a billentyűket. Utána ebédtervezés, bár már ez este elkezdődik, mit vegyek ki másnapra a mélyhűtőből. Ebéd előtt és után kapcsolattartási óra, telefonok, e-mailek, küldözgetés jobbra meg balra. A jó szó ereje felértékelődik.

Dr. Csík Klára ügyvezető-tulajdonos Karrier&Stílus
Az írott kommunikáció sok formáját űzöm, de a kimondott szó a beszélgetés legalább annyira fontos, hogy halljam az ismerős, haver, családtag hangját. Még a fiatal generáció tagjai is, akiknek az online vénásan bekötött, jólesően veszi, ha hallja a nevetést, a jókedv ragadós. Egyik nap írta valaki: küldj valami pozitívat, hogy helyre álljon a lelki egyensúlyom. Megtettem, és már jött is a smile – köszönöm.
Törődni egymással – számomra ez életforma, eddig is ezt tettem, most még jobban érzem jelentőségét, és örömet okoz számomra, ha valakinek szerezhetek pár örömteli percet.
Egyre többen és többször foglalkozunk a kérdéssel, mi lesz utána, és kezdődnek a mondatok: „ha majd vége lesz”, „ha majd kimehetünk akkor, amikor akarunk és oda, ahova elterveztük.” Ez az újratervezés szakasza, amikor gondolatainkat már a jövő foglalkoztatja. Biztosan változunk az eltelt időszakban, és a következő hónapok rendjét befolyásolják az erősödő jellemvonások. Önuralom, türelem vagy éppen türelmetlenség a másik iránt, a gondoskodás jó érzése, az érzelemgazdagság és még sok más változás környezetünkben és saját magunkban.
Jöhet a mérlegkészítés – mit tanulunk az egészből, hogyan álljunk vissza a megváltozott rendszerbe, és végezzük dolgunkat, ki-ki a maga területén. A változás lényege, hogy a helyzet és mi sem maradunk és leszünk ugyanolyanok, mint azt megelőzően voltunk.
Eleve a közelmúlt, az alig egy hónappal ez előtt történtek, az állandóság és kiszámíthatóság luxusa már távolinak tűnik, annyi minden történt azóta. Milyen egyszerű is volt a helyzet egy hónappal ezelőtt, amikor terveztük a következő programokat, foglaltuk a repülőjegyet és már a nyári szabadságot is elkezdtük tervezni. Ez már a múlt, nem érdemes rágódni rajta.
A „mi lett volna, ha…?” feleslegesen feltett kérdések, melyekre tudjuk a választ, de nagyon bosszantó, hogy akkor nem tudtuk, és nem annak megfelelően tettünk.
Újratervezés:
- Ki és milyen vagyok?
Az erre adott válasz jelenti a valódi változást, mit tett velem a vírus és az abból adódó helyzet, anélkül / szerencsés esetben /, hogy a betegséget megkaptam volna,
- Melyek a valóban fontos dolgok?
Érdemes listát készíteni ezekről, és priorizálni, rangsort felállítani, hogy később is tudjuk.
- Mit akarunk és csinálunk másképpen – ami az okozati tényező a vírushelyzet tanulságait illetően.
- Újra felmerül a munka és családi, privát élet egyensúlyának fontossága, mivel a hosszabb otthonlét alatt jobban alámerültünk a családi életbe, és remélhetőleg rájöttünk, hogy ez a legfontosabb mindannyiunk életében.
- A kapcsolati háló átértékelése, érdek- és személyes, haveri, baráti kapcsolatok: akikkel nem tartottuk a kapcsolatot ebben az időszakban, nem részesei a jelenünknek, akkor hogyan lesznek részesei a jövőnknek?
- Melyek a fontos kapcsolatok számunkra? A mobiltelefon névjegyzék-listáját frissíthetjük azonnal.
- Mit jelent az egzisztencia, az anyagi és erkölcsi, érzelmi biztonság, mit jelent a pénz léte vagy hiánya, milyen forrásokra, egyéb munkára, vállalkozásra szükségünk, hogy jól érezzük magunkat?
- A magyar ember a tettre készségéről, a helyzethez történő gyors alkalmazkodásról, a kreativitásról ismert – megfeleltünk ezeknek?
Hogy mikor jön el ez az idő, amikor meg kell adnunk a válaszokat, most még nem ismert. Véleményem szerint 1 hónap múlva. Mindig optimista voltam, most is az vagyok. A karanténban eltöltött időszak embert próbáló. Meddig bírjuk vagy kell bírnunk? Az élet megadja a választ, de addig is fel kell készülnünk, hogy a rajt jól sikerüljön.
Mit lehet tenni? Gondolkodni, tervezni majd ezt követően lépni és tenni az új célok megvalósításáért.
Kapcsolódó cikkeink
Az RSZKF vírus miatt változatlanul szigorú előírások és intézkedések vannak érvényben
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy továbbra…
Tovább olvasom >Befejeződött az RSZKF betegséggel fertőzött telepek felszámolása
A ragadós száj-és körömfájás (RSZKF) harmadik és negyedik kitörésével érintett…
Tovább olvasom >Elkezdték felhalmozni a tejet az emberek Szlovákiában
A szlovákiai száj- és körömfájás-járvány újabb gócpontjai hatására nő a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Imádják a nyereményjátékokat a magyar vevők egy friss kutatás szerint
Szinte minden magyar vásárló hajlandó többet költeni, ha ezzel nyerési…
Tovább olvasom >Indul a „Micsoda malacunk van!” sertéshús-népszerűsítő kampány – videóval
A magyar termékek vásárlása a nemzetgazdaságot támogatja, munkahelyek megtartását segíti,…
Tovább olvasom >KPMG: Egyszerre optimisták, aggódnak és izgatottak a magyarok, ha AI-ról van szó
A KPMG és a Melbourne-i Egyetem közös nemzetközi kutatása szerint…
Tovább olvasom >