Már a csoportos fázisban vagyunk, avagy laposodik a görbe

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 03. 22. 11:47

A harmadik hetet kezdtük itthon, és már szinte egybefolynak a napok. Őrizzük a hétköznapok és hétvége egyensúlyát. A rend, a rendszer a mindennapi élet alapja, tehát most is így próbálunk nap mint nap tenni. Dr. Csík Klára cikke.

Igen, itthon vagyunk, de tesszük a dolgunkat, haladunk, megyünk előre. Reggeli után dolgozunk, ki-ki a maga kijelölt helyén, verjük a billentyűket. Utána ebédtervezés, bár már ez este elkezdődik, mit vegyek ki másnapra a mélyhűtőből. Ebéd előtt és után kapcsolattartási óra, telefonok, e-mailek, küldözgetés jobbra meg balra. A jó szó ereje felértékelődik.

Dr. Csík Klára ügyvezető-tulajdonos Karrier&Stílus

Az írott kommunikáció sok formáját űzöm, de a kimondott szó a beszélgetés legalább annyira fontos, hogy halljam az ismerős, haver, családtag hangját. Még a fiatal generáció tagjai is, akiknek az online vénásan bekötött, jólesően veszi, ha hallja a nevetést, a jókedv ragadós. Egyik nap írta valaki: küldj valami pozitívat, hogy helyre álljon a lelki egyensúlyom. Megtettem, és már jött is a smile – köszönöm.

Törődni egymással – számomra ez életforma, eddig is ezt tettem, most még jobban érzem jelentőségét, és örömet okoz számomra, ha valakinek szerezhetek pár örömteli percet.

Egyre többen és többször foglalkozunk a kérdéssel, mi lesz utána, és kezdődnek a mondatok: „ha majd vége lesz”, „ha majd kimehetünk akkor, amikor akarunk és oda, ahova elterveztük.” Ez az újratervezés szakasza, amikor gondolatainkat már a jövő foglalkoztatja. Biztosan változunk az eltelt időszakban, és a következő hónapok rendjét befolyásolják az erősödő jellemvonások. Önuralom, türelem vagy éppen türelmetlenség a másik iránt, a gondoskodás jó érzése, az érzelemgazdagság és még sok más változás környezetünkben és saját magunkban.

Jöhet a mérlegkészítés – mit tanulunk az egészből, hogyan álljunk vissza a megváltozott rendszerbe, és végezzük dolgunkat, ki-ki a maga területén. A változás lényege, hogy a helyzet és mi sem maradunk és leszünk ugyanolyanok, mint azt megelőzően voltunk.

Eleve a közelmúlt, az alig egy hónappal ez előtt történtek, az állandóság és kiszámíthatóság luxusa már távolinak tűnik, annyi minden történt azóta. Milyen egyszerű is volt a helyzet egy hónappal ezelőtt, amikor terveztük a következő programokat, foglaltuk a repülőjegyet és már a nyári szabadságot is elkezdtük tervezni. Ez már a múlt, nem érdemes rágódni rajta.

A „mi lett volna, ha…?” feleslegesen feltett kérdések, melyekre tudjuk a választ, de nagyon bosszantó, hogy akkor nem tudtuk, és nem annak megfelelően tettünk.

 

Újratervezés:

  • Ki és milyen vagyok?

Az erre adott válasz jelenti a valódi változást, mit tett velem a vírus és az abból adódó helyzet, anélkül / szerencsés esetben /, hogy a betegséget megkaptam volna,

 

  • Melyek a valóban fontos dolgok?

Érdemes listát készíteni ezekről, és priorizálni, rangsort felállítani, hogy később is tudjuk.

 

  • Mit akarunk és csinálunk másképpen – ami az okozati tényező a vírushelyzet tanulságait illetően.

 

  • Újra felmerül a munka és családi, privát élet egyensúlyának fontossága, mivel a hosszabb otthonlét alatt jobban alámerültünk a családi életbe, és remélhetőleg rájöttünk, hogy ez a legfontosabb mindannyiunk életében.

 

  • A kapcsolati háló átértékelése, érdek- és személyes, haveri, baráti kapcsolatok: akikkel nem tartottuk a kapcsolatot ebben az időszakban, nem részesei a jelenünknek, akkor hogyan lesznek részesei a jövőnknek?

 

  • Melyek a fontos kapcsolatok számunkra? A mobiltelefon névjegyzék-listáját frissíthetjük azonnal.

 

  • Mit jelent az egzisztencia, az anyagi és erkölcsi, érzelmi biztonság, mit jelent a pénz léte vagy hiánya, milyen forrásokra, egyéb munkára, vállalkozásra szükségünk, hogy jól érezzük magunkat?

 

  • A magyar ember a tettre készségéről, a helyzethez történő gyors alkalmazkodásról, a kreativitásról ismert – megfeleltünk ezeknek?

 

Hogy mikor jön el ez az idő, amikor meg kell adnunk a válaszokat, most még nem ismert. Véleményem szerint 1 hónap múlva. Mindig optimista voltam, most is az vagyok. A karanténban eltöltött időszak embert próbáló. Meddig bírjuk vagy kell bírnunk? Az élet megadja a választ, de addig is fel kell készülnünk, hogy a rajt jól sikerüljön.

Mit lehet tenni? Gondolkodni, tervezni majd ezt követően lépni és tenni az új célok megvalósításáért.

 

Kapcsolódó cikkeink