Már a céges karácsony se a régi

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 12. 28. 00:00

A magyar cégek karácsonyi ünneplésén is meglátszik a válság hatása. Sok helyen elmaradtak rendezvények, van ahol még karácsonyfát sem állítanak, de spóroltak a munkatársaknak és a partnereknek szánt ajándékon és a prémiumon is.

Az Ipsos a legalább 10 főt foglalkoztató cégek év végi ajándékozási és ünneplési szokásairól készített reprezentatív online felmérést az fn.hu részére.
Eszerint minden hetedik cégnél elmaradt idén az egyébként szokásos karácsonyi parti, kétharmaduknál saját bevallásuk szerint a válság miatt nem jutott erre forrás.
A cégek több mint 90 százaléka 500 ezer forintnál kevesebbet költ a karácsonyi partira, a legtöbben 50-100 ezer forintot szánnak erre – ez persze összefügg az adott cég méretével is. Azon cégek, amelyek mégis az ünnepség megtartása mellett döntöttek, közel egyharmaddal kevesebbet vagy sokkal kevesebbet költhetnek erre az idén, mint tették az elmúlt évben.
A gazdasági nehézségek érzékenyen érintették az év végi prémiumot is. Csupán a cégek kicsit több mint harmadánál kaptak a munkatársak prémiumot. A cégek hetedénél idén a korábbi gyakorlattól eltérve nem kaptak céges ajándékot sem a dolgozók. A válság sok esetben a cégektől a dolgozóknak hagyományosan juttatott szaloncukrot is „megette”. A cégek háromtizede szokta így jutalmazni dolgozóit az ünnepek előtt, több mint egyharmaduk azonban idén nem tudta ezt a juttatást sem biztosítani.
A legalább 10 főt foglalkoztató hazai cégek közel felénél rendeztek idén karácsonyi ünnepséget a dolgozók részvételével.
A karácsonyi ünnepség kifejezetten a jelenlegi alkalmazottaknak szóló belső céges alkalom, csupán minden hatodik-hetedik cégnél nyilatkoztak úgy, hogy a jelenlegi munkatársakon kívül szívesen látják a munkatársak partnerét vagy az üzletfeleket, esetleg a korábbi dolgozókat – közli az fn.hu.




Kapcsolódó cikkeink