Már 45 SPAR üzletben van lehetőség leadni a használt sütőolajat
A SPAR idén júniusig újabb tizenegy használt sütőolaj-gyűjtőt helyezett ki országszerte, így immár közel félszáz hiper-, és szupermarketben adható le kényelmesen az egyébként környezetszennyező, de korszerű technológiával újrahasznosítható anyag. Egyetlen csepp használt háztartási étolaj is káros hatással van az élővizekre, ezért is fontos, hogy ne öntsük a lefolyóba és ne dobjuk a kukába!
Egyetlen év alatt közel 25 ezer tonna használt étolaj keletkezik a hazai háztartásoknál, s ennek a tetemes mennyiségnek egyelőre csak a töredéke kerül gyűjtőpontokra. A használt sütőolaj és zsiradék erősen környezetszennyező, ezért is fontos, hogy ne öntsük a lefolyókba ezeket, hanem adjuk le az arra kijelölt szelektív gyűjtőhelyeken.
„A SPAR Magyarország tavaly indította el a használt étolaj és zsiradék újrahasznosítási programját, amelynek révén egy három hónapos tesztidőszakot követően 2021-ben kilenc hiper-, és huszonöt szupermarketünkben állítottunk fel egy-egy 800 literes kapacitású, speciális tárolót. Élelmiszer-hulladékok gyűjtésére és feldolgozására szakosodott partnerünk, a Biotrans Kft. a tárolókba leadott használt sütőolajat és zsiradékot ezekről a gyűjtőpontokról rendszeresen elszállítja, ülepíti, majd a felhevítést követően biodízel üzemanyag készül belőlük. Örülünk, hogy idén júniusig újabb tizenegy átvevőponttal bővíthettük ezt a rendszert, s az a cél, hogy a jövőben minden egyes áruházunkban, ahol erre lehetőségünk van, kialakítsunk ilyen átvételi helyeket” – mondta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.
A visszajelzések kedvezőek, s az eddigi eredmények is visszaigazolják a cégcsoport környezettudatos törekvéseit. Míg a program tavalyi bevezetését követően a SPAR-nál 2021 júliusától decemberig 13 ezer kilogramm használt étolaj került a kihelyezett tartályokba, addig csak az idei év első öt hónapjában ennek már több mint dupláját, 28 ezer kilogrammnyi újrahasznosítható sütőolajat és egyéb használt zsiradékot helyeztek el a vásárlók a hazai üzletlánc gyűjtőpontjain. A vevők üvegben, PET palackban vagy akár saját csomagolásukba visszatöltve is leadhatják ezt a fajta háztartási hulladékot, segítségképpen pedig egy interaktív térképén is megkereshetik, hogy mely áruházakban vannak átvevőpontok.
9800 Vasvár, Alkotmány u. 95.
Kapcsolódó cikkeink
4,8%-kal kevesebb energiafogyasztás, 90% hazai forrás az élelmiszereknél – a SPAR új fenntarthatósági mérlege
A SPAR Magyarország 2024-ben is jelentős előrelépéseket tett a fenntartható…
Tovább olvasom >NKFH: növényvédőszer miatt mákot hívtak vissza a forgalomból
Nem engedélyezett növényvédőszer miatt étkezési mákot hívott vissza a Spar…
Tovább olvasom >Összefogás több ezer mancsért – a SPAR és az Országos Állatvédőrség együtt segít a rászoruló állatokon
A SPAR Magyarország és az Országos Állatvédőrség Alapítvány közös munkája…
Tovább olvasom >További cikkeink
Rekorderedmény és nemzetközi növekedés a Pek-Snack Csoportnál
Rekordszintű, 12,7 milliárd forintos árbevétel mellett 2,5 milliárdos EBITDA-nyereséggel zárta…
Tovább olvasom >Havi ügy, közös felelősség: 100 ezer termékkel a menstruációs szegénység ellen
Közel 100 000 termék, összesen 3 000 000 forint támogatás…
Tovább olvasom >Cukorbeteg Barbie babát jelentett be a Mattel
Idén egy különleges Barbie bővíti a Mattel sokszínűséget célzó játékcsaládját:…
Tovább olvasom >