Már 100 áruházban működik a Tesco élelmiszermentő programja

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 05. 11. 11:29

Az idei év során újonnan csatlakozó városokkal együtt immár 100 Tesco áruházból mentik a feleslegessé vált élelmiszert az áruházlánc munkatársai és a Magyar Élelmiszerbank. Az élelmiszer-felesleg napi összegyűjtésének és jótékony célú hasznosításának 2014-es elindítása óta az áruházlánc összesen több mint 2,4 milliárd forint értékben adott át élelmiszert rászorulóknak, ami 5575 tonna adományt jelent. Ez a mennyiség több mint 13,9 millió adag ételnek felel meg.


Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem a Tesco számára kiemelt társadalmi és környezeti ügy. Az áruházlánc célja, hogy 2020-ra a Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot és Szlovákiát magában foglaló Tesco Európa valamennyi áruháza készen álljon arra, hogy csatlakozzon az élelmiszermentő programhoz. Míg a kezdeményezés eddig csak hipermarketekben működött, idén április 6-án, Ráckevén az első kisebb méretű áruház is bekapcsolódott az élelmiszer-felesleg gyűjtésébe. Sőt, május 8-án a programban résztvevő magyarországi áruházak száma elérte a százat. Így jelenleg itthon az áruházak csaknem fele minden munkanap végén visszagyűjti és rászorulóknak adományozza a még fogyasztható, azonban a vállalaton belüli minőségi előírások miatt már nem eladható termékeket.

A Tesco partnerével, a Magyar Élelmiszerbankkal együttműködésben már több mint 5575 tonna adományt juttatott el az áruházak vonzáskörzetében élő rászorulóknak. A programba bekapcsolt boltok számának növelésével folyamatosan nő a kidobástól megmentett, jótékony célra adományozott élelmiszerek mennyisége. Csak a 2016-os naptári évben, 93 áruházból összesen több mint 2813 tonna, 1,2 milliárd Ft értékű élelmiszert adott át a Tesco. Az év novemberében a lédig, azaz a belső pékségben sütött, nem kenyér kategóriába tartozó áruk gyűjtése is elindult, amivel az adományok mennyisége megduplázódott. Ez az idei eredményeken is látszik: 2017 első négy hónapjában összesen 1907 tonna, több mint 795 millió forint értékű élelmiszert adományozott az áruházlánc. 2017-ben eddig már 9 helyen (Budaörs, KÖKI, Megapark, Nagykőrös, Ráckeve, Tapolca, Nagyatád, Balatonboglár, Gödöllő) indult el az élelmiszerek mentése, és az év során a Tesco természetesen tovább bővíti a programban résztvevő boltok számát.

A Tesco hisz benne, hogy nemcsak felelős érte, de lehetősége is van csökkenteni az élelmiszer pazarlását, éppen ezért 2013 óta együttműködik a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel. Előbb szezonális termékeket kezdett el visszagyűjteni és juttatott el nehéz sorsú családoknak, majd 2014-ben a belső pékségben gyűjtött kenyér visszagyűjtésével elindult az élelmiszer-felesleg napi szintű adományozása is. 2016-ban a már nem eladható, de még fogyasztható zöldségek, gyümölcsök, majd a lédig pékáruk gyűjtését is megkezdte az áruházlánc, idén januárban pedig Magyarországon is elindította a „Perfectly Imperfect” (Tökéletesen tökéletlen) termékkínálatot, amit éppen a napokban bővített. Az immár 20 áruházban elérhető kínálathoz főként esztétikai hibás, de azonos élvezeti értékkel rendelkező zöldségeket és gyümölcsöket is átvesz partnereitől, elősegítve ezzel, hogy termelői oldalon is kevesebb hulladék keletkezzen.

Az élelmiszergyűjtésben résztvevő áruházak térképét megtekintheti a Tesco weboldalán

Kapcsolódó cikkeink