Manpower: javuló gazdasági kilátásokat mutatnak a munkaerőpiaci visszajelzések
Javuló gazdasági kilátásokat mutatnak a munkaerőpiaci visszajelzések, a belföldi munkáltatók 35 százaléka bővítheti a munkaerőkeretét 2025 első negyedévében – közölte az MTI-vel szerdán a Manpower Magyarország.
A munkaerő-közvetítő felmérése alapján mindössze a cégek 21 százaléka kezdheti létszámcsökkentéssel a következő évet.
Az autóipar továbbra is a körülmények romlásával számol, velük együtt a logisztikai kilátások is gyengék. A legnagyobb szegmenst jelentő alapanyag- és feldolgozóipar szereplőinek várakozása viszont jelentősen javult egy év alatt, mellettük az ingatlan- és pénzügyi területen tevékenykedők ugyancsak kiugró bizakodással várják a következő időszakot – írták.
Régiós összevetésben a fővároson kívül a nyugat-dunántúli és az észak-magyarországi vállalkozások remélnek leginkább a piaci élénkülést, és csak a dél-dunántúliak terveznek a létszámemeléseket meghaladó elbocsátásokat.
Méret szerinti megoszlásban nincs ilyen kivétel, a legkisebb társaságok is legalább 6 százalékos bővítéssel számolnak a közlemény szerint.
A munkaerőhiány egyelőre nem tűnik jelentős kihívásnak a céges világban, jelenleg csupán a megkérdezettek ötöde tekinti ezt jelentős nehézségnek, főképp gyártási területen, mérnöki és informatikai munkakörökben. Ezt az akadályt főképp az alkalmazottak továbbképzésével és fizetésemeléssel küzdhetik le a cégek a visszajelzések alapján.
A Manpower magyarországi felmérése a munkáltatók 525 fős reprezentatív mintájának megkérdezésével készült.
Kapcsolódó cikkeink
A magyarok többségének jó a kapcsolata a kollégáival és ezen a home office sem változtatott
Tízből hét hazai munkavállaló szerint jó a légkör a munkahelyén,…
Tovább olvasom >A nyári szabadságolások után nő a felmondások száma a cégeknél
A nyári szabadságolások lecsengésével sok cégvezető szembesül azzal az évről…
Tovább olvasom >A szülők szerint a hibrid munkavégzés kulcsszerepet játszhat a szünidei gyermekfelügyelet megoldásában
Az International Workplace Group legfrissebb kutatása szerint a szülők több…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szigorítja a brit kormány a kiberbiztonsági szabályokat
Az Egyesült Királyság kormánya új, szigorú kibervédelmi intézkedéseket jelentett be,…
Tovább olvasom >