Májusban tartják az idei Furmint Nagykóstolót
Csaknem nyolcvan kiállító több mint százötven féle, furmintból készült borát kóstolhatja a közönség az idei Furmint Nagykóstolón, amelyet a járványhelyzet miatt nem februárban, hanem csütörtökön tartanak meg Budapesten, a Hagyományok Házában.
A Furmint Február azzal a céllal indult el 2010-ben, hogy ez a magyar borkultúra szempontjából kiemelten fontos fehér szőlőfajta minél szélesebb körben eljusson a borkedvelő közönséghez és minél többen megismerjék a benne rejlő lehetőségeket – idézték fel a szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményükben.
Mint hangsúlyozták, tizenkét évvel ezelőtt, amikor Kézdy Dániel életre hívta a Furmint Február mozgalmat, még méltatlanul kevés szó esett a furmintról. Mára azonban elmondható, hogy mind a borászok, mind a borkedvelő közösség összeköti a februárt ezzel a rengeteg lehetőséget tartogató szőlőfajtával, hiszen a tél utolsó hónapjában országszerte számos helyen tartanak furmintkóstolókat, kerülnek fel a borlapokra furmint tételek, árusítanak kedvezménnyel furmintokat, rendeznek furminttal kapcsolatos, egyéb programokat.
Az elmúlt két évben azonban a koronavírus-járvány miatt februárban csak a kisebb kóstolók és programok tudtak megvalósulni a rendezvénysorozat keretében, a hagyományos nagykóstoló elmaradt. Idén a nagy érdeklődésre tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy kivételesen tavasszal megtartják az eseményt, amelyre így új helyszínen és időpontban kerül sor.
„Számunkra a Furmint Nagykóstoló minden évben igazi ünnep. (…) Idén el kellett engednünk a korábban tíz évig használt és szeretett helyszínünket, de biztosak vagyunk benne, hogy a szépen felújított Hagyományok Háza és a kivételes tavaszi időpont új lendületet és kiváló lehetőségeket biztosít majd ennek a jól bejáratott rendezvénynek”
– idézi a közlemény Kézdy Dániel főszervezőt.
A 12. Furmint Nagykóstoló keretében a mintegy nyolcvan kiállító sorakozik fel a rendezvényen, asztalaiknál összesen több mint százötven furmint kóstolható majd.
A borászatok túlnyomó része idén is a Tokaji borvidékről érkezik a Hagyományok Házába, de a Somlói borvidéket és a Balaton-felvidéket is szép számmal képviselik a termelők, ráadásul lesznek egri, mátrai, sőt határon túli furmintok is – tudatták a szervezők.
Kapcsolódó cikkeink
„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, amelynek célja,…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: új lehetőségekkel segíti a kormány a szőlészet-borászati ágazatot
Bővülő lehetőségekkel segíti az Agrárminisztérium (AM) a szőlészet-borászati ágazatot, például…
Tovább olvasom >Új lehetőségekkel segíti a kormány a szőlészet-borászati ágazatot
Bővülő lehetőségekkel segíti az Agrárminisztérium a szőlészet-borászati ágazatot, például a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton és Nagy Elek a Kormány–MKIK program végrehajtásáról tárgyalt
A Kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) májusban…
Tovább olvasom >Új kezdeményezést indít a Yettel: reflektorfényben az ügyfélszolgálati dolgozók
Sokan csak akkor keresik fel az ügyfélszolgálatot, ha valami problémájuk…
Tovább olvasom >Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült az AutoWallis árbevétele az első félévben
Az év első három hónapjához képest javult az AutoWallis Csoport…
Tovább olvasom >