Magyarországon nőtt az élelmiszer-kiskereskedelemben az eladás értékben is, mennyiségben is, a negyedik negyedév során
A magyarországi élelmiszer-kiskereskedelem trendjei felzárkóztak az európai átlaghoz. Hazánkban élelmiszerből, háztartási vegyiáruból és kozmetikumból értékben 5, mennyiségben 1 százalékkal többet adtak el a boltok a negyedik negyedév során, mint egy évvel korábban, hasonlóan huszonegy európai ország átlagához. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat.
Kedvező trend, hogy amíg nálunk az élelmiszer, háztartási vegyiáru és kozmetikum mennyiségi eladása a tavalyi második és harmadik negyedévben csökkent, az előző évhez képest 2-2 százalékkal, addig a negyedik negyedév során 1 százalékkal növekedett.
A mennyiségi forgalom magyarországi plusz 1 százalékos trendje azért is örvendetes, mert tíz másik országban kevesebb árut adtak el, negyedéves összehasonlításban: mínusz 1-3 százalékot regisztrált a Nielsen Ausztria, Finnország, Görögország, Hollandia, Írország, Nagy-Britannia, Olaszország, Svájc mellett Csehországban és Dániában.
Az átlagár hazai 4 százalékos emelkedése 1-1 százalékponttal alacsonyabb, mint a második és harmadik negyedév során mért egyaránt 5 százalék.
„Európa-szerte növekszik a boltok bevétele, és ebben egyre fontosabb szerepet játszik, hogy emelkednek az árak” – állapítja meg a Nielsen tanulmánya. – „A drágulás üteme 2010. eleje óta minden negyedévben nagyobb lett”.
Az élelmiszerüzletek átlagárai legnagyobb mértékben Törökországban nőttek, 12 százalékkal. Utána Finnország következik 6, majd Csehország, Hollandia, Nagy-Britannia és Szlovákia 5-5 százalékos drágulással. Csökkenést a többiek közül csak Svájcban mértek, mínusz 2 százalékot.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >Decemberben alig változott a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt.– az EU támogatásával –felmérése szerint decemberben…
Tovább olvasom >Ünnepi fogások: bacon kuglóf, baconos sajttorta és szilveszteri kandírozott virslifalatkák
Sokszor egy-egy szokatlanabb hozzávaló, vagy akár maga a tálalás is…
Tovább olvasom >