Magyarországon a cégek három százalékos létszámbővítést terveznek a második negyedévben egy felmérés szerint
Magyarországon a cégek átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni munkaerőállományukat április és június között – derül ki a ManpowerGroup Munkaerőpiaci Előrejelzéséből, amit kedden juttattak el az MTI-nek.
A kutatás világszerte 43 országban zajlott, Magyarországon reprezentatív volt a felmérés, amelyben 560 munkáltatót kérdezték meg második negyedéves munkaerő-felvételi szándékairól.
A közlemény idézte Fehér Tamást, a ManpowerGroup ügyvezető igazgatóját, aki szerint az egyre szélesebb körben alkalmazott vakcinák egyelőre csak részben magyarázzák a munkáltatók pozitívabb várakozásait, legalább ennyire meghatározó, hogy a cégek már többé-kevésbé alkalmazkodtak az új normalitáshoz.
A felmérésből kiderült, hogy a létszámbővítési terveket tekintve az egyes szektorok között jelentősek a különbségek: a legnagyobb, 11 százalékos felfutást a gyártás, termelésben várják, a nagy- és kiskereskedelemben 6, míg a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén 5 százalékos a tervezett bővülés. A járványhelyzet legnagyobb vesztese továbbra is az étterem-vendéglátás szektor, ahol a következő negyedévben további 6 százalékos létszámcsökkentéssel számolnak.
Területileg is nagyok az eltérések: a dolgozói létszám legnagyobb mértékű, 9 százalékos növekedését a közép-magyarországi régióban, míg 5-5 százalékosat a Közép-Dunántúlon, illetve Budapesten várják. Ugyanakkor jelezték, hogy a Dél-Dunántúlon 3, Nyugat-Dunántúlon pedig 1 százalékos átlagos leépítés szerepel a tervekben.
Cégméretet tekintve nagyjából egységes a munkáltatói várakozás: mind a kis- és közepes, mind a nagy, 250 embernél többet foglalkoztató vállalatok 3-4 százalékos létszámbővítéssel számolnak. A mikrovállalkozások azonban kevésbé bizakodóak: körükben az átlagos várakozás stagnáló alkalmazotti létszámot mutat.
A felmérésben arra is rákérdeztek, hogy tesznek-e intézkedéseket az alkalmazottak minél nagyobb átoltottsági szintjének megteremtésére. A cégek 36 százaléka nyilatkozott úgy, hogy vannak ilyen terveik: 27 százalék az oltás előnyeinek bemutatásával tervezi ösztönözni az alkalmazottakat, további 2 százalék ehhez anyagi ösztönzőket is kapcsolna, 7 százalékuk pedig jelezte, hogy legalább bizonyos munkaköröknél elő is írják majd a védőoltást.
Fehér Tamás ugyanakkor a közleményben hangsúlyozta, az oltás munkakörhöz kötött előírásánál fontos tudni, hogy a jogszabályi környezetben a munkáltatók nem tehetik kötelezővé a munkavállalóik számára a védőoltást, és annak elutasítása miatt sem érheti a dolgozókat hátrányos megkülönböztetés.
A ManpowerGroup naponta több mint 600 000 munkavállalót és több mint 400 000 vállalatot kapcsol össze világszerte, 80 országban. Magyarországon a ManpowerGroup már 30 éves tapasztalattal rendelkezik munkaerő közvetítés és kölcsönzés területén. Országszerte 5 irodában, csaknem 90 állandó munkatársat foglalkoztat. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Agrometeorológia: a napraforgónak és kukoricának jól jött az eső, az aratásra váró búzának és repcének nem
A napraforgónak és kukoricának jól jött az elmúlt egy hét…
Tovább olvasom >Előrejelzések szerint 2030-ra 300 ezer fő hiányozhat a magyar munkaerőpiacról
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) legutóbbi konferenciáján Czomba…
Tovább olvasom >Tovább mérséklődött a háromhavi munkanélküliségi ráta
A 2024. február és április közötti három hónapban a foglalkoztatottak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Friss kutatás: a magyarok közel fele nem használ fényvédő krémet, ráadásul a déli órákban sem kerülik a napfényt
Egy friss, reprezentatív kutatás szerint a magyar lakosság mindössze 8…
Tovább olvasom >Rekordbírsággal majdnem 400 millió forintra büntette a GVH a Bookingot
Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a…
Tovább olvasom >K&H: a szén-dioxid-kibocsátás magától nem csökken
Fenntarthatósági stratégia és konkrét karbonlábnyom-csökkentési tervek híján a magyar vállalatok…
Tovább olvasom >