Magyarországnak önellátóvá kell válnia burgonyából
Magyarországnak önellátóvá kell válnia burgonyából, a cél ennek megvalósítása – közölte az agrárminiszter pénteken a Bács-Kiskun vármegyei Kiskunhalason.
Nagy István, a 10. Kiskunhalasi Burgonya Napok elnevezésű rendezvényen, annak fővédnökeként azt mondta: a burgonya gyakorlatilag a harmadik legnépszerűbb és legalapvetőbb élelmiszer szerte a világon. „Nem lehet Magyarországot annak a sérülékenységnek kitenni, hogy nem leszünk önellátók burgonyából” – hangoztatta. Hozzátette: megváltoztak a fogyasztói szokások, illetve az éghajlati viszony. Ez a két külső ok, ami miatt Magyarország jelenleg nem önellátó burgonyából, és ezen változtatni kell – mondta. A változáshoz a kormányzat minden segítséget megad – emelte ki. Itt az ideje megteremteni minden feltételét annak, hogy a magyar emberek az év minden napján magyar burgonyát tudjanak vásárolni – hangoztatta. Ehhez kell egyrészt, hogy jó fajta álljon rendelkezésre, ezért kormányzati szinten támogatni kell a hazai burgonya nemesítést. Másrészt lehetővé kell tenni, hogy a kiskereskedelmi hálózatban mindig és mindenkor rendelkezésre álljon a szükséges mennyiség – közölte. Kitért arra, hogy a világ 159 országában termesztenek burgonyát összesen csaknem 18 millió hektár területen. Több mint ötezer fajtával nemcsak a globális élelmiszer ellátásban tölt be kulcsszerepet a burgonya, hanem az éghajlatváltozás elleni küzdelemben is megfelelő segítséget nyújt. A világ tíz legnagyobb burgonyatermelő országából hét, a tíz legnagyobb fogyasztó országából pedig öt az európai kontinensen található. Magyarországon az elmúlt években átlagosan 8-12 ezer hektáron évente 190-300 ezer tonna burgonya termett – számolt be. Kiemelte: a kertészeti ágazat működése prioritás az agrártárca számára. A versenyképes hazai burgonyatermesztés szempontjából a Közös Agrárpolitika (KAP) rendszere komoly lehetőséget biztosított az elmúlt években a gazdasági szereplők számára elsősorban a piacképes árualap létrehozása érdekében szükséges technológiai fejlesztések támogatása révén. A Vidékfejlesztési Program (VP) keretében megteremtették a burgonyatermesztéséhez kapcsolódó valamennyi technológiai elem fejlesztésének támogathatóságát – mondta.
2021-2022-ben tízezernél több mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozás számára 1200 milliárd forintot meghaladó összegben hagytak jóvá fejlesztési támogatást
A Vidékfejlesztési Program közvetlenül a kertészeti ágazatot érintő beruházási felhívásai körében több mint 6900 nyertes pályázat révén 184 milliárd forintot meghaladó támogatási összegről született már döntés – ismertette. A Kap Stratégiai Terv részeként idén meghirdetett beruházási pályázatok ugyanezeket – a Vidékfejlesztési Programban megismert – fejlesztési célokat segítik és támogatják mindazon termelőknél, akik piaci potenciált látnak a burgonyatermesztésben.
A kertészetek továbbra is számíthatnak gépek, eszközök beszerzésének, zöldségtárolók építésének támogatására
Külön beavatkozás szolgálja a mezőgazdasági – benne a kertészeti – üzemek energia-önellátásának növelését és az energiafüggőség csökkentését. Nagy István szólt arról, hogy idén júniusban megjelent a kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó és a poszt- harveszt fejlesztések támogatására egy 50 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás, amelyhez szeptember 24-től már benyújthatók a támogatási kérelmek. Az elnyerhető támogatás összege ötmilliárd forint is lehet. Újdonság, hogy a támogatott projekteket a korábbi huszonnégy hónap helyett ma már harminchat hónap alatt is meg lehet valósítani – közölte. A miniszter kitért arra is, hogy megjelentek a mezőgazdasági termékek értéknövelését 200 milliárd forintos keretösszeggel segítő pályázati felhívások, amelyek a burgonya feldolgozását szolgáló beruházásokhoz adnak segítséget. A támogatás mértéke az összes elszámolható költség 50 százaléka lehet, megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák alkalmazása esetén pedig akár a költségek 70 százalékáig is kiterjedhet. Fiatal gazda igénylő és a gazdaságátadás esetén 15 százalékkal, ökológiai gazdálkodást folytató kedvezményezettnél és kollektív beruházásnál pedig egy 10 százalékkal növelt támogatás-intenzitás érhető el. A komplex beruházások esetében jelenleg is beadhatók a kérelmek – mondta. Szólt arról is, hogy ismét elérhető lesz a kertészeti gépbeszerzéseket támogató pályázat, amely a költséghatékony termeléshez szükséges gépek, eszközök beszerzését fogja támogatni. Támogatási kérelmek benyújtása a tervek szerint a jövő évben indulhat el – közölte.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Új helyszínen várja az érdeklődőket a Nébih Farm
Decembertől megnyitotta kapuját a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) megújult Nébih Farm,…
Tovább olvasom >Tájékoztatót adott ki az ENAR adatok támogatáspolitikai felhasználásról az Agrárminisztérium
Az uniós forrásból finanszírozott állatalapú támogatások esetében elvárás az állatok…
Tovább olvasom >Egyhangú támogatást kapott a 2027 utáni gazdaközpontú agrárpolitika
Az EU-tagállamok agrárminiszterei tanácsi következtetéseket fogadtak el a 2027 utáni…
Tovább olvasom >További cikkeink
Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Átadásra kerültek a CO-OP Star idei Ezüstfenyő és Ezüstcsillag díjai
Ahogy minden évben karácsony előtt, úgy idén is, december közepén…
Tovább olvasom >Fogyó cégszámok, tartós félmilliós határ
2024-ben a társas vállalkozások száma várhatóan 12 ezerrel csökken, miközben…
Tovább olvasom >