Magyarország vallásturisztikai adottságai kiemelkedők
A vallásturizmus mulandó és örök összekapcsolása, szent és profán találkozása – mondta a Nemzeti Vallásturizmus Tanács főtitkára csütörtökön Debrecenben, egy regionális vallásturizmus fórumon.
Szontágh Szabolcs a nemzeti vallásturizmus intézkedési tervet ismertetve kiemelte, a „terv csúcsán” a misszió áll, hogy az emberek az épített örökségen keresztül élő közösségekkel találkozzanak.
Magyarország vallásturisztikai szempontból olyan adottságokkal rendelkezik, hogy lehetne regionálisan ismert és elismert vallásturisztikai célpont
– jelentette ki.
Előadásában Szontágh Szabolcs közölte, a turizmus fellendítése érdekében az adott régió turisztikai szereplőinek párbeszédére és együttműködésére van szükség.
Jelezte, hogy Magyarország vallási értékei, a keresztény hithez kapcsolódó kulturális emlékek és turisztikai attrakciók bemutatása érdekében indították el szeptemberben a kétféléves, levelező tagozaton elérhető vallásturisztikai szakirányú továbbképzést az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, Egerben.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében kiemelte, hogy a vallásturizmusra mint lehetőségre tekint, hogy a kultúrán keresztül is „hitébresztést végezzenek” indirekt módon.
Úgy vélte, a lelkiségnek van egy olyan megfoghatatlan, de nagyon hatásos kisugárzása, amit ezeken a vallásturisztikai helyszíneken lehet érzékelni.
Kapcsolódó cikkeink
NGM: nyáron tovább nőtt a SZÉP-kártya népszerűsége
A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP-kártya…
Tovább olvasom >NGM: az Airbnb szabályozás felülvizsgálata csak Budapestet fogja érinteni
A 26 turisztikai szervezet által megfogalmazott közlemény kapcsán a Nemzetgazdasági…
Tovább olvasom >Átalakulóban a turizmus: többször, de rövidebb időre utaznak a vendégek
Erős nyarat zárt a hazai turisztikai ágazat, a Központi Statisztikai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Heteken belül több milliárd euró támogatás nyílik meg a zöld beruházásba kezdő vállalatoknak
Várhatóan idén novemberben több mint 3 milliárd eurós kerettel nyílik…
Tovább olvasom >NGM: nyáron tovább nőtt a SZÉP-kártya népszerűsége
A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP-kártya…
Tovább olvasom >Kihívásokkal teli piac: miért nehéz fenntarthatóan termeszteni az édesburgonyát Magyarországon?
Bár az édesburgonya népszerűsége és a kereslet iránta folyamatosan nő…
Tovább olvasom >