Magyarország tortái 2019
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt, amelyre a szervezők ezúttal is magyaros ízvilágú, természetes alapanyagokat feldolgozó recepteket vártak.
A szakmai zsűri 31 torta közül választotta ki a legjobbat: idén Magyarország Tortája a dunaföldvári Tóth Norbert alkotása, a Boldogasszony csipkéje lett, az ország cukormentes tortájának pedig a szegedi Gyuris László Kicsi Gesztenyéjét választották.
A zsűri kétfordulós értékelés után hirdetett győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választottak ki ötöt, majd ezeket újrakóstolták és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére. A döntőben a versenyzők élőben készítették el a tortákat, ezeket szakmai szempontok alapján pontozták.
A Boldogasszony csipkéjét roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache – ez idézi a torta tetején a csipkét –, málnalekvár és málnás meringue alkotják, melyek közeit málnalekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-ekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítik.
A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt idén Gyuris László, a szegedi A Cappella cukrászda aranykoszorús cukrászmestere nyerte meg a Kicsi Gesztenye névre keresztelt tortájával. A sütemény nem tartalmaz hozzáadott cukrot és gabonalisztet, gesztenyét, áfonyát és mogyorót azonban igen.
A torta ízvilágát a gesztenye alapozza meg, melyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós teszi teljessé. Az édesség tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja, amit koronaszerűen vesznek körbe a csokoládéívek. A Kicsi Gesztenye szeletenként csupán 14,9 g szénhidrátot és 204 kcal-t tartalmaz. //
Kapcsolódó cikkeink
MCI Közgyűlés 2025
Nagy érdeklődés mellett tartott közgyűlést február végén a Magyar Cukrász…
Tovább olvasom >18 éves a Magyarország Tortája verseny
Az ipartestület meghirdeti az AM Ágazati Értéktárba is nemzeti értékként…
Tovább olvasom >Magyarország Tortája 2025 Elődöntő
Idén is elstartolt az ipartestület legnépszerűbb és legismertebb programja, a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Vár a Varjú a VarjúVárban!
Mindössze három hétig tartó felújítás után kitárta szárnyait Vendégei előtt…
Tovább olvasom >Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros…
Tovább olvasom >Nass!- A nap képe
Ezelőtt nem tettük, próbáljuk ezután is elkerülni az AI-generálta termékfotók…
Tovább olvasom >