Magyarország támogatást harcolt ki a magyar gazdáknak
Sikerült megvédeni a gazdák érdekeit, az Európai Bizottság ugyanis csaknem 16 millió euróval támogatja a magyar termelőket az ukrán gabonaimport okozta piaci nehézségek kezelése érdekében – közölte Nagy István agrárminiszter hétfőn, Luxembourgban.

(Fotó: drnagyistvan.hu)
A tárcavezető azt mondta, 100 millió euróval támogatja az Európai Unió azt az öt frontországot, melyek egységesen kiálltak azért, hogy Európa belső piacait megvédjék az ukrán gabona által okozta piaci nehézségektől. A Nagy István emlékeztetett, nagyon nagy küzdelem volt ez, hiszen nemzeti hatáskörben kellett fellépni először azért, hogy meghallják a hangunkat és érzékeljék azt, hogy milyen veszélynek vagyunk kitéve. Hozzátette, az öt frontország egységes fellépése tudta meghátrálásra késztetni a brüsszeli bürokráciát. Ezt követően foglalkoztak érdemben azzal a közös európai megoldásnak a keresésével, amellyel megvédhetők a gazdák és az európai belső piacok. Az európai uniós döntés révén így tudjuk jogszabály útján megvédeni a határainkat – fejtette ki a miniszter. Hangsúlyozta, a tárgyalások alapja az volt, hogy az unió az eddig elszenvedett károk enyhítésére hozzon létre egy alapot, amellyel az érintett országok gazdáit kárpótolni tudják. Erre biztosítanak most 100 millió eurós támogatást.
Nagy István kiemelte, nagy öröm számunkra, hogy a magyar gazdák is 15,93 millió eurót kapnak a raktározási költségeik és az eladatlan készleteik miatti károk enyhítésére
Ez a győzelem egy olyan eredmény, amelyet a jövőben is értékelni kell, hiszen azt mutatja, hogy érdemes összefogni és együttműködni a környező országokkal. A tárcavezető emlékeztetett, az Európai Bizottság döntése egyértelmű visszaigazolása annak, hogy megérte az öt határmenti tagállamnak kiállni az érdekeiért. Ha csak jelképes összeggel is, de a Bizottság elismerte, hogy ezen tagállamok gazdálkodóira súlyos plusz teher nehezedik, amelyeket muszáj enyhíteni – tette hozzá a miniszter.
AM
Kapcsolódó cikkeink
AM: számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egységes csomagkezelési díj bevezetését szorgalmazza az EuroCommerce
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: megjelentek a referenciaárak, az átlaghozam adatok és a fajlagos költségmegtakarítási összegek a 2025. évi kárenyhítő juttatáshoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >XXI. Európai Kereskedelem Napja – Új koncepcióra és a partnerség erősítésére van szükség
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ritmusváltás előtt a magyar intermodális forgalom
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

