Magyarország olcsó úti cél

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 07. 16. 10:29

Magyarország olcsó úti cél egy turisztikai felmérés szerint, az utóbbi négy év adatai alapján az osztrákok 100 eurója minden évben jóval többet ért Magyarországon – erről Szántó Zoltán, a Turizmus Online főszerkesztője beszélt az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

balaton-tihany

Hozzátette: a 100 euró idén 168 eurót, tavaly 181-et, két évvel ezelőtt pedig 177-et ért, ez a helyzet nem változott. Az utazási döntést az ár-érték arány mellett az ország vonzereje, a programkínálat is befolyásolja, mindezek együtt hatnak a beutazó forgalomra – mondta.

A magyar ár-érték arány a britek számára is nagyon kedvező, az év első hat hónapjában több brit turista érkezett az országba, mint osztrák – ismertette.

Az osztrákok egy kutatás szerint nagyon odafigyelnek az ár-érték arányra, oda mennek, ahol a legjobb szolgáltatást kapják a legjobb áron. Kitért arra, hogy az osztrák piacon megfigyelhető az átalakulás: míg korábban az osztrák nyugdíjas turisták gyógyfürdőkbe látogattak, helyettük generációváltással fiatalok jöttek, akik a magyarországi fesztiválturizmus fontos szereplői.

Szántó Zoltán szerint a kedvező ár-érték aránnyal a földrajzi közelséget ki tudjuk használni, a közlekedési költségek nem jelentősek Ausztriából. Az osztrák turisták körében a nyugat-dunántúli fürdővárosok a legnépszerűbbek. Az osztrák piac másik sajátossága a fogászati turizmus, ami 20 évvel ezelőtt is népszerű volt, most is az – mondta, hozzátéve, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb a főváros. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink