Magyarország képviselője is ültetett egy fát a Biológiai Sokféleség Egyezmény világkonferenciáján
Magyarország képviseletében Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára ültetett el egy fát Hyderabadban, Indiában, ahol a világ több mint 170 országának részvételével zajlik a Biológiai Sokféleség Egyezmény döntéshozó szervének csúcstalálkozója. Közlemény.
A fa ültetésével – a többi résztvevő országhoz hasonlóan – hazánk is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amely az élővilág megőrzésére, és a nemzetközi összefogás fontosságára hívja fel a figyelmet. A fa ültetése kapcsán a helyettes államtitkár asszony hangsúlyozta, hogy a biológiai sokféleség megőrzése csak akkor lehet sikeres, ha abban a Föld valamennyi országa bekapcsolódik és regionális vagy helyi szinten konkrét akciókkal, intézkedésekkel segíti az egyezmény céljainak megvalósítását.Indiában október 8-19. között rendezik, a biológiai sokféleség megőrzését célzó világkonferenciát melyen Magyarország is részt vesz. Október 17-19. között a tárgyalásokba a résztvevő országok miniszterei, magas szintű vezetői is bekapcsolódnak.
A konferencia magas szintű szakaszának megnyitóján Dr. Manmohan Singh, India miniszterelnöke egy úgynevezett Biodiverzitás Komplexumot adott át. A komplexum célja, hogy felhívja a figyelmet a biológiai sokféleség megőrzésének, beleértve a haszonállatok és az élelmezést szolgáló növényi genetikai erőforrások megőrzésének fontosságára. A tervek szerint a központ egy helyi őshonos haszonállat fajták megőrzését szolgáló génbanknak is helyet ad majd.
A frissen átadott létesítményben létrehoztak egy fafajokból álló gyűjteményt is, melyben valamennyi, egyezményhez csatlakozott ország kapott egy fát. A fákat a konferencián résztvevő magas szintű vezetők ültették el, ezzel is szimbolizálva a globális összefogás szerepét a biológiai sokféleség megőrzésében.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Extrém nyár, rekordmeleg: így reagálnak a boltláncok a hőségre
Soha nem mértek még olyan magas hőmérsékletet Budapesten, mint az…
Tovább olvasom >Elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló…
Tovább olvasom >K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >