Magyarország erősíteni kívánja nemzetközi gabonatudományi együttműködéseit
Az összehangolt kutatások erősítése érdekében döntött úgy Magyarország, hogy csatlakozik a Wheat Initiative-kezdeményezéshez, amely azokat az országokat, illetve búzanemesítéssel foglalkozó kutatóintézeteket, vállalatokat fogja össze, amelyek készek arra, hogy erőiket egyesítsék a búzatermesztéssel kapcsolatos globális kihívások megoldása érdekében – a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfői közleménye szerint egyebek mellett erről is beszélt Feldman Zsolt, a tárca agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára egy budapesti konferencián.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a világban számtalan helyen folyik párhuzamos, de a célokban és a megvalósítás módjaiban mégis sokszor eltérő nemesítési és kutatási program.
A Wheat Initiative fő feladata, hogy nemzetközi szinten támogassa és erősítse a búzával kapcsolatos kutatásokat, meghatározza a búzakutatás prioritásait, katalizátor szerepet töltsön be a források megszerzésében és összehangolja a világban folyó búzakutatási programokat az élelmezés-biztonság fenntartható formában történő erősítése érdekében – fogalmazott Feldman Zsolt az FM közleménye szerint.
Becslések szerint a világ gabonaszükséglete 1 milliárd tonnával lesz több a jelenleginél 2050-re. Az agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár kiemelte: a fenntarthatóság, az egészség és a minőség olyan kulcsfogalmak, amelyek ma már ugyanúgy meghatározzák a gabonaszektor és ezzel a gabonatudomány munkáját, mint a mennyiségi növekedés iránt támasztott igények.
Feldman Zsolt szerint fontos egyesíteni az erőket a minél eredményesebb kutatások érdekében, és hozzásegíteni a gazdálkodókat, főleg a családi gazdaságokat a kutatási eredmények gyakorlati alkalmazásához.
A gabonafélék jelenleg is a legalapvetőbb élelmiszerforrásnak minősülnek, termesztésük a magyar mezőgazdaság 30 százalékát teszi ki – áll a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Félidőhöz ért a magyar Női Unió ENAG projektje a magyar-szerb határtérségben
Digitális tudás, gyakorlati képzés és határon átnyúló összefogás: ezekre épít…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az agrárkamara és az agrártudományi egyetem
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a Magyar…
Tovább olvasom >A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek
A spanyol mezőgazdaság kritikus helyzetére figyelmeztettek a legnagyobb szakmai érdekképviseletek…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >