Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap az EU-tól

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 09. 15. 11:24

Kiemelkedő magyar agrárdiplomáciai siker született az agrárminiszterek keddi luxembourgi tanácsülésén, Magyarország 2,9 milliárd forint rendkívüli agrártámogatást kap válságkezelésre – nyilatkozta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter telefonon az MTI-nek a döntést követően.

tej-

Fazekas Sándor szerint ez komoly segítség a tejtermelők és sertéságazat számára.
Emlékeztetett arra, hogy az unió 500 millió eurós támogatási csomagot különített el, ebből 420 millió eurót az adott tagországok kapták „nemzeti boríték” formában, a tejtermelésben mutatkozó árcsökkenés, az orosz embargó, valamint az aszály okozta károkra is figyelemmel.

Fazekas Sándor hangsúlyozta, hogy Magyarország támogatása abszolút értékben és arányaiban nőtt, hiszen most 2,9 milliárd forintot kapott, míg 2009-ben hasonló helyzetben 1 milliárd forintot.

A szakminiszter elmondta azt is, hogy a közvetlen támogatásoknál az idén ősszel kifizethető előleg mértékét sikerült 50 százalékról 70 százalékra emelni.
A miniszter szerint mindez gyors és hatékony segítség. Ennek felhasználása többletforrást jelent a mezőgazdaság részére.

Az ülésen döntöttek arról is, hogy 80 millió euró keret áll rendelkezésre a sajt, a sertéshús és a sovány tejpor magántárolásának támogatására, amit szintén felosztanak a tagországok között – mondta Fazekas Sándor. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink