Magyarok kenyere: Nemeshanyban öntik össze a búzát augusztusban
A Veszprém megyei Nemeshanyban öntik össze augusztusban a Magyarok kenyere program javára gyűjtött búzát, a kezdeményezéshez az ország összes megyéjéből és a határon túlról is érkezik alapanyag – tájékoztatta kedden az MTI-t Nemeshany polgármestere.
Kiss József Attila független polgármester elmondta, hogy számos település malmát meglátogatták, majd Nemeshany mellett döntöttek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei, miután Orfű mellett a Veszprém megyei kistelepülés szép környezetben lévő, használaton kívüli, de működőképes vízimalma maradt versenyben.
A polgármester tájékoztatása szerint augusztus 13-án délután tartják a magyarság összetartozását jelképező ünnepséget. A rendezvényen összeöntik a magyarországi megyékből és a határon túli magyarlakta településekről származó búzát és megőrlik a település vízimalmában.
Mint felidézte, a Magyarok kenyere program 2011-ben indult, Korinek László jogászprofesszor kezdeményezésére. Az első évben a Pécsen elindított jótékonysági akcióban magyarországi és határon túli magyarlakta településekről tíz tonna búza érkezett, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, 2015-ben 440, tavaly pedig már 515 tonna.
Az idei mennyiség a várakozások szerint meghaladja majd a 600 tonnát – fűzte hozzá.
A polgármester elmondta, hogy a Nemeshanyban megőrölt lisztből sütik majd augusztus 20-ra a magyarok kenyerét, a megmaradt búzát és lisztet pedig a nehézsorsú gyermekeket segítő alapítványoknak ajánlják fel.
Kiss József Attila a helyi Csizmadia Vízimalomról szólva elmondta, hogy azt 1907-ben Háry Mihály molnár építtette. A malom 1952-ig üzemelt, akkor államosították és magtárként használták. Az épületet 1972-ben az egykori tulajdonos családja visszavásárolta, 2001-ben felújították, 2003 óta pedig malommúzeumként működik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az állati termékpálya melletti uniós kiállást sürgeti a Farm Europe
Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt…
Tovább olvasom >Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program
A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az…
Tovább olvasom >Idén sem kell mezőgazdasági vízszolgáltatási díjat fizetni öntözési célú vízfelhasználás esetén
Az elmúlt időszakban rendkívül komoly kihívásokkal kellett megküzdenie a gazdáknak,…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >