Magazin: MagyarBrands: élesedik a verseny a hazai márkák között

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 05. 07. 07:21

A legkiválóbb magyar márkákat elismerő MagyarBrands Díj átadására 2018. április 12-én ünnepélyes keretek között került sor. A MagyarBrands Program célja ráirányítani a fogyasztók és a piac figyelmét a legsikeresebb magyar márkákra, a legnépszerűbb, vezető termékekre és szolgáltatásokra, valamint a legújabb, innovatív fejlesztésekre. Ezért teszi minden évben mérlegre a hazai brandek teljesítményét, és díjazza ezek közül a legeredményesebbeket. A nyolcadik alkalommal meghirdetett MagyarBrands Programban minden korábbinál élesebb volt a verseny, tavalyhoz képest 5–15%-kal kellett jobb teljesítményt felmutatniuk a nyertes márkáknak.

nyolcadik alkalommal meghirdetett MagyarBrands Programra rekordszámú pályázat érkezett, ami jól mutatja a MagyarBrands jelentőségét, hiszen a díj nemcsak a fogyasztóknak jelent aktív segítséget, hanem a résztvevő márkák számára is, a márkaépítésük során. A díjazottak között megtalálható a több mint 90 éve alapított, három generáción átívelő tetőcserépgyártó Terrán Kft. is. „Már az első alkalommal is örültünk ennek az elismerésnek, de a mostani, negyedik alkalom még inkább igazolja, hogy jó úton járunk. Sikerül évről évre elnyernünk a fogyasztók és a szakma bizalmát, ennél jobb visszajelzése nem is lehetne a munkánknak. Nemzetközi nagyvállalatként, sokszor újító szerepben, innovatív megoldásainkkal elért eredményeink adják az erejét a Terrán márkának” – mondta Gódi Attila, a Terrán Kft. ügyvezető igazgatója a MagyarBrands elnyerése kapcsán.

MagyarBrands-díjazás

A Program három kategóriában értékeli a márkákat: kiváló üzleti és fogyasztói márkák mellett 2016 óta az innovatív cégek munkáját is elismerik. A MagyarBrands kiválasztásra egy márka nemcsak pályázati úton jelentkezhet, hanem a MagyarBrands Szakértői Bizottság zsűritagjainak jelölései által, illetve az adatbázisok és az aktuális online kutatási eredmények is fontos szerepet kapnak a kiválasztásban. A Magyar­Brands csak olyan márkákat díjaz, amelyek Magyarországon születtek, vagy alapításukban magyarok vettek részt. Emellett szükséges, hogy vagy a márka magyar tulajdonban legyen; vagy a márka „gyártásának” helyszíne Magyarország legyen; vagy magas „magyar identitás” pontszámot kapjon a Szakértői Bizottságtól. A 2017-es MagyarBrands Programban a kiemelt pályázati érdeklődésnek köszönhetően a bejutási küszöb sokat emelkedett: a fogyasztói és üzleti kategóriában 6%-kal, innovatív kategóriában pedig 15%-kal magasabb pontszámot kellett elérniük a versenyző márkáknak.

A MagyarBrands zsűrije mindegyik kategóriát először három kritérium alapján osztályozza, majd ezután kategóriánként különböző kiválasztási szempontokat vesznek figyelembe. A szakmai bizottság által értékelt három alapkategória a következő: az identitás, mely a márka kötődését jelenti az országhoz; a reputáció, amely a márka elismertségét figyeli a fogyasztók körében; a márkaépítés szempontja pedig a legjobb hazai márkaépítési gyakorlatokat vizsgálja.

A „Kiváló Üzleti Márka” kategória pontozása során a tradíciót és a megbízhatóságot is figyelembe veszik.

A „Kiváló Fogyasztói Márka” esetében a három kiválasztási szempont bővül még a tradíció, az ismertség és a kedveltség szempontjaival.

A „Kiváló Fogyasztói Márka” kategóriájának egyik idei győztese a REGIO JÁTÉK. A márka mögött álló vállalat száz százalékig magyar tulajdonú, több mint 27 éve meghatározó szerepet tölt be a hazai játékpiacon, és jelenleg a 34 áruházon túl webshopon keresztül is értékesíti a termékeit. „A REGIO JÁTÉK legfőbb értékei között szerepel a hagyományos magyar játékmárkák megőrzése és fejlesztése, ezért nagy örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ebben az évben a MagyarBrands Díjat is átvehetjük. Fontosnak tartjuk a magyar játékkereskedelem folyamatos fejlesztését, így a hagyományos, magyar identitáshoz tartozó játékok is megtalálhatóak üzleteinkben. Ilyen például a diavetítő, az 50 éves eredeti Gazdálkodj okosan! társasjáték és a gyerekkorunkból jól ismert fém kutyaházpersely is” – mondta el Gyaraki Dávid, a REGIO JÁTÉK marketingvezetője.

Női vezetők kerekasztal-beszélgetése nyitotta meg a MagyarBrands Gálát (balról jobbra): Ivánka Katalin (IVANKA), Kőnig Erika (Danubius Hotels Group), dr. Rázsóné Szórády Csilla (újHÁZ Építőanyag), Rózsás Mónika (Alföldi Tej) és Szörnyi Krisztina (HVG Extra)

 

Az „Innovatív Márka” kategóriában – mely 2016-ban először került díjazásra – olyan hazai márkákat díjaznak, amelyek az innovációs lehetőségeket nemcsak a K+F-ben látják, hanem a szervezet kialakításában vagy a marketing- és értékesítési munkában kifejtett kreativitásban.Így az a márka pályázhatott sikeresen, amelyik folyamatosan újít meglévő termékein; vagy olyan új terméket, szolgáltatást fejleszt, amely megváltoztatta a fogyasztói szokásokat, vagy új fogyasztói igényeket elégít ki; vagy új technológiát vezetett be; vagy egyedi, új értékesítési csatornákat, szervezeti megoldásokat használ, illetve új, kreatív marketingeszközöket alkalmaz. Az „Innovatív Márka” kategória győzteseinek a kiválasztása a három alapszemponton túl az innovativitás és a társadalmi hasznosság mérésével egészül ki.

A MagyarBrands Program és Díjátadó

A MagyarBrands Díjat elnyert márkák a MagyarBrands Programban vehetnek részt, amely a BrandExcellence Akadémiával közösen nyújt szakmai támogatást a díjnyertes márkáknak.

László Géza, a MagyarBrands programigazgatója

A hazai márkák számára jelentős kihívással jár a nemzetközi márkákkal való lépéstartás, az aktuális marketingtrendek követése, a digitalizációval együtt járó folyamatos megújulás. Ezért a MagyarBrands Program igyekszik mindebben támogatni a díjazott márkák munkáját, kiemelt figyelemmel a márkaépítéshez kapcsolódó témakörökben. A Program ezért résztvevő márkái számára szakmai képzéseket szervez, megjelenést biztosít számukra szakmai konferenciákon, valamint üzleti reggeliken való részvételhez, a legaktuálisabb marketing- vagy kereskedelmi témák megvitatásához.

Ez az indíttatás hozta létre az április 12-én megrendezett „Márkaépítés a munkaerőpiacon” konferenciát, melynek megálmodói között a MagyarBrands mellett megtalálhatjuk a Superbrands és a Brand­Excellence programokat is. A márkák kommunikációs szakemberei és HR-vezetői a délelőtt folyamán előadásokon és gyakorlati workshopokon szerezhettek tudást arról, mit várnak az alkalmazottak, amikor munkáltatót választanak, és ezzel szemben mit kínálnak a munkáltatók. A résztvevők helyzetjelentést kaptak a 2018-as trendekről a munkaerőpiacon, megismerhették a legjobb gyakorlatokat a toborzással és megtartással kapcsolatban, valamint a márkaépítés-kerekasztalbeszélgetés során HR- és kommunikációs vezetők beszélgetését hallgathatták meg a stratégiaépítés és bevezetés-üzemeltetés kapcsán.

A Konferencia zárásaként négy Magyar­Brands díjas márka női vezetője mutatta be legjobb munkavállaló-barát gyakorlatait: az Alföldi Tej, a Danubius Hotels Group, az Ivanka és az újHáz Centrum ügyvezető asszonyaitól kaphattak útmutatást a megjelentek.

A MagyarBrands Program három kategóriában díjazta a márkákat:
Kiváló Fogyasztói, Kiváló Üzleti Márka és Innovatív Márka

Mindezek után ünnepélyes keretek között került sor a Díjak átadására.

A díjazott márkák képviselői az ünnepi műsor során a Guessous Mesi Trio kivételes zenei produkcióját és Simon Márton szlemmerelőadását hallhatták, valamint a gálavacsorán folytatták az ünneplést. //

Kapcsolódó cikkeink