Magyar Turisztikai Ügynökség: népszerű úti cél Magyarország
Népszerű úti cél volt Magyarország augusztusban is, tovább nőtt a vendégforgalom a hazai szálláshelyeken – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség az MTI-vel.
A közleményben felidézték a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentését, amely szerint augusztusban a vendégek száma 2,9 százalékkal, míg az eltöltött vendégéjszakáké 1,6 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához képest. A kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele 8,7 százalékkal, ezen belül a szállásdíjakból származó árbevétel 9,7 százalékkal emelkedett.
A turisztikai ügynökség szerint a belföldi turizmust nagymértékben elősegítette a SZÉP-kártyák használata; az év első nyolc hónapjában közel 21 milliárd forintot költöttek a kártyák használatával, ami 36 százalékos emelkedés 2018 azonos időszakához képest. A magyar turizmus továbbra is jól teljesít, versenyképességét a szálláshelyszolgáltatási szektor digitalizációja is tovább erősíti – áll a közleményben.
A júliustól folyamatosan bevezetésre kerülő turisztikai adatszolgáltató központnak köszönhetően 2020-tól már valós időben, a teljes szektorra vonatkozóan lesznek láthatók a turisztikai mutatószámok, mindemellett pedig a jövő januártól életbe lépő szálláshelyi áfacsökkentés is hozzájárul a jelenlegi ágazati növekedés megtartásához és további növeléséhez – tették hozzá.
A közleményben felidézik, hogy az év első nyolc hónapjában a vendégek száma elérte a 8,8 milliót Magyarországon, ami egy százalékos növekedés 2018 azonos időszakához képest.
Idén az első nyolc hónapban a legnagyobb tíz küldő piac közül hétnél nőtt a vendégéjszakák száma. A legnagyobb növekedés Romániából (8,3 százalék) és az Amerikai Egyesült Államokból (3,3 százalék) érkezők vendégéjszakái esetében volt megfigyelhető. Növekedett az Egyesült Királyságból (3,0 százalék), Oroszországból (2,6 százalék), Szlovákiából (2,5 százalék), Csehországból (1,1 százalék) és Lengyelországból (0,7 százalék) érkező vendégforgalomban is. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: 2,2 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet az I. negyedévben
2025 I. negyedévében a szolgáltatások euróban számított exportja 3,6, importja…
Tovább olvasom >NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal…
Tovább olvasom >KSH: a turisztikai szálláshelyeken a vendégek száma (1,4 millió) 17, a vendégéjszakáké (3,4 millió) 16 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit áprilisban
2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda
Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum…
Tovább olvasom >Utcai gasztrofesztivál, vacsoraestek és fesztiválos ételrendelés a SopronFesten
A SopronFest Gourmet programjainak keretében, egy héten át városszerte a…
Tovább olvasom >Unicum-sör – reklámkampány és nyereményjáték
Generációk bulifétise volt a kultikus Unicum-sör párosítás, amit még a…
Tovább olvasom >